TV-sztárok

Össztűz zúdult az x-faktoros Tóth Marcira

A 2013-as X-Faktorban feltűnt Tóth Marci idén is elindult a tehetségkutatóban – a történtek ismeretében bár ne tette volna.

Tóth Gabi egykori mentoráltja a szombati adásban (a második válogatón) az OtherLine formáció tagjaként ballagott fel a színpadra, majd – miután elmondta mentoranyjának, hogy most miatta van itt – Fecóval és Benjáminnal előadták az Első Emelet A film forog tovább című dalát. A fiúk finoman szólva sem arattak osztatlan sikert a produkciójukkal: Szikora Róbert szerint Marci elvesztette az identitását a bandában, az új mentor, Little G Weevil azt mondta, hogy Marciéknak nagyon vissza kellene venniük az arcukból, Alföldi Róbert meg szimplán modorosnak, álságosnak és műanyagnak tartotta a látottakat-hallottakat. Tóth Gabi borult ki a legjobban, az énekesnő kamunak titulálta a produkciót. Az OtherLine – ami azóta ebben a formában egyébként már nem is létezik – szemmel láthatóan meglepődött az őt ért kritikákon, Tóth Marci egyedül Alföldi véleményével értett egyet.

Összetűz zúdult az x-faktoros Tóth Marcira

Igaza volt, nem éreztem jól magamat a bandában, ezért is szálltam ki – nem a srácokkal volt a gond, hanem velem, nem tudtam csapatban működni. Weevil kritikájával is egyetértettem, miszerint elszálltunk egy picit, de én ezt a színpadra lépés előtti többórás várakozásnak tudom be” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Tóth Marci.

Az egykori x-faktoros azt is elárulta, hogyan érintette, hogy Tóth Gabi még szóra sem méltatta az előadást. “Azért mentem vissza, hogy neki bizonyítsak, de már a színpadra lépéstől kezdve éreztem egyfajta negatív vibrálást közöttünk. Egyébként hónapok óta nem beszéltem vele, valamikor a jövőben biztosan fogunk majd dumálni. Gabi adott egy löketet, de már nincs rá szükségem, nem akarom életem végéig azt hallgatni, hogy ő hitt bennem, lehetőséget is adott, én meg elszúrtam” – zárta az énekes.

Na és akkor most el lehet dönteni, hogy elszállt-e a fiú, vagy sem.

A TV2 úgy gondolja, hogy még több nézőt nyerhetnek meg, ha az X-Faktor mentora is feltűnik a képernyőn. Részletek itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top