Sztárok

Tóth Gabira már nem számíthat egykori mentoráltja

Szeptember 6-án elstartol a 2014-es X-Faktor, új embereket, új tehetségeket ismer meg az ország.

Az utóbbi hónapokban nem egy egykori X-es versenyzővel beszélgettem, és szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy tartanak az új tehetségektől. Na, persze nem mindenki, Tóth Gabi egykori mentoráltja, Tóth Marci például nem. A tizennyolc éves fiú csakúgy, mint a legtöbb 4. szériás versenyző igencsak keveset hallatott magáról mostanság, így felkerestük, hogy megtudjuk, milyen irányba indult el az élete a tehetségkutató után.

Marciról legutóbb akkor hallottunk, amikor belépett az OtherLine fiúcsapatba majd ugyanezzel a lendülettel el is hagyta a bandát. “Adódott egy lehetőség, kipróbáltam, milyen bandában énekelni, de aztán rádöbbentem, hogy inkább egyénileg szeretnék érvényesülni, így kiszálltam”  magyarázta a kiválás okát Marci, aki mindent elkövet annak érdekében, hogy ténylegesen beinduljon a szólókarrierje. ByeAlex unokatestvére a Nők Lapja Cafélnak azt is elárulta, hogy néhány napon belül előrukkol első saját dalával.

Tóth Gabi nem tartja a kapcsolatot egykori mentoráltjával

“A szöveget és a dalt is én írtam, a hangszerelésre pedig az OtherLine egyik tagját, Fecót kértem fel. Próbáltam kellően populárisra, minden korosztály számára »fogyaszthatóra« formálni a dalt, szerintem sikerült. A dal címe egyébként az, hogy Semmi, és erről is szól, a semmiről” – nevetett. Marci azt is elárulta, hogy egykori mentorával, Tóth Gabival nincsenek napi kapcsolatban. “Már jó pár hónapja nem beszéltünk egymással, nem keressük a másikat. Úgy érzem, hogy én rontottam el ezt a dolgot.

A tizennyolc éves srác tavaly nagy áldozatot hozott, hiszen a műsor kedvéért otthagyta a középiskolát. “Szeretném folytatni a sulit, szeretnék leérettségizni, de egyelőre az elfoglaltságaim miatt képtelen vagyok arra, hogy bejárjak reggel nyolcra, és ott legyek egész nap. Délelőtt stúdióban vagyok, délután dolgozom, értékesítő vagyok egy egészségügyi központban.”

Tóth Gabi nem tartja a kapcsolatot egykori mentoráltjával

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top