TV-sztárok

Kiakadt Alföldi Róbert az X-Faktor versenyzőjére, Gwendolinra

Felbosszantotta a mentorokat az X-Faktor egyik versenyzője, Krizsma Gwendolin Sarmen.

A mindössze tizenkilenc éves lány szerelmével érkezett az X-Faktor válogatójára, és már akkor látni lehetett rajta, hogy retteg a színpadra lépéstől, mikor belépett a várakozóba. Volt itt minden: kézremegés, sírás, “menjünk haza”, “nem merek felmenni” és társai, úgyhogy nagyon kíváncsian vártam, végül mi sül majd ki mindebből. Hát, pontosan az, amit mindenki várt: dráma (igen, az a bizonyos nagybetűs). Krizsma Gwendolin Sarmen felbattyogott a színpadra, elcsukló hangon bemutatkozott, majd belekezdett a produkciójába (Rihanna egyik dalát hozta a válogatóra).

Úgy cirka egy-másfél percig nem is volt semmi probléma, Gwendolin szépen és tisztán énekelt, aztán egyszer csak – ki tudja, miért összeomlott a színpadon, az utolsó percekben láthatóan nagyon küzdött, főleg azzal, hogy csak el ne sírja magát, míg véget nem ér a dal. A történteknek persze nemcsak a helyszínen helyet foglaló nézők, de a mentorok is szem- és fültanúi voltak, Alföldi Róbert volt talán a legőszintébb mindnyájuk közül. Az egykori színházdirektor elmondta, hogy semmi kétség nem fér ahhoz, hogy Gwendolinnak remek hangja van, mindezek ellenére azt gondolja, hogy aki nem mer kiállni ennyi ember elé énekelni, és megmutatni magát, annak nincs keresnivalója egy ilyen jellegű versenyben és a szakmában sem, nem mellesleg. Néhány adok-kapok után a mentorok végül úgy döntöttek (igen, Alföldi is igennel szavazott), hogy adnak még egy esélyt Gwendolinnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top