nlc.hu
TV-sztárok
Éden Hotel: Beus elképesztő bejelentést tett

Éden Hotel: Beus elképesztő bejelentést tett

Beust az Éden Hotelből való távozása után kérdezgettük arról, hogyan tervezi a jövőjét. A válaszra pedig, amit kaptunk tőle, egyáltalán nem voltunk felkészülve.

Az Éden Hotel plüssállatfelelőséről, Beusról eddig annyit tudtunk, hogy tavaly érettségizett, azóta pedig hobbi szinten modellkedett. Nem is sejtettük, hogy Beus a felszín alatt sokkal komolyabb álmokat dédelget, amiket most szerencsére megosztott velünk. “Éppen egyetemre készülök, ami vagy pénzügy, vagy diplomácia lesz. Remélem, sikerül majd ezekre építve további cégeket alapítanom és növelnem a befektetéseimet” – tudtuk meg Beustól, aki megnyugtatott minket, ha diplomata válik belőle, akkor a konfliktusokat nem úgy fogja kezelni, mint az Éden Hotelben.

Még soha nem fordult elő velem, hogy annyira felkapjam a vizet, hogy az tettlegességig fajuljon. Mindig próbálom a konfliktusokat megoldani, megbeszélni a problémákat” – beszélt magáról a leendő békefenntartó vagy nagykövet, aki ennek ellenére nem sajnálja, hogy megütötte Aranypart Ádámot. “Nem bántam meg, amit tettem, mert úgy gondolom, jogos volt. Inkább annak örüljön, hogy nem kapott nagyobbat. Sajnos ő egy nagyon megosztó személyiség, valaki szereti őt, valaki nem. Én az utóbbiba tartozom” – adott diplomatikusnak tűnő választ Beus.

Éden Hotel: Beus elképesztő bejelentést tett

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top