Megható üzenettel tudatta Bud Spencer halálhírét a családja tegnap. “Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Bud már a következő útja felé repül. Pedersoli család”
Később Bud Spencer fia az olasz sajtónak megerősítette a hírt és annyit mondott: “Apám 18:15-kor ment el, békességben, nem szenvedett fájdalomtól, és boldog volt. Az utolsó szava az volt: köszönöm.”
Ma reggelre már a a hivatalos Facebook-oldalon több mint 28 ezren fejezték ki együttérzésüket a családnak, de alig akad olyan, aki ne búcsúzna most valamilyen módon a színésztől. A humora, a jókedve és az életszeretete ugyanis mindenkinek átjött, vagy ahogy Bud Spencer fogalmazta: “Az élet olyan, mint egy álom, ki szépet, ki rosszat álmodik.”
Terence Hill azt sem tudja, hogyan búcsúzzon el régi barátjától. Kitette a Kincs, ami nincs-képet.
De a barátjáról készült képekből ez csak egy a sok közül. Terence Hill Bud Spencer családtagjának számított, minden fontosabb eseményen részt vett, minden fontos pillanatban a barátja mellett állt.
Hill és Spencer 18 filmben szerepeltek együtt, a közös munkából pedig örök életre szó barátság született.
Russell Crowe nagy Bud Spencer-rajongó, ami csak azért meglepő, mert Európában sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett az olasz sztár. Az ausztrál színész a Twitter-oldalán fejezte ki az együttérzését.
Mivel a németeknél legalább annyiszor játsszák Bud Spencer és Terence Hill filmjeit, mint nálunk, ezért nem meglepő, ha a német hírességek is megemlékeztek a színészről.
A német válogatott focistája, Mesut Özil köszönetet mondott mindenért.
A felkapott német színész, Til Schweiger igazi rajongóként írt: “Bud! SOSEM felejtelek el!!!! Te a legnagyobbak egyike voltál!!!! Minden idők legnagyobbja!!! A te örök rajongód, Til”
Buffon igazán megható mondatokat írt: “Gyerekkori emlékeimben ott vagy: tele volt örömmel és nevetéssel, amikor a tévé előtt ülve ettük a tésztát, és téged néztünk. Azok a pillanatok és azok a képek örökre velem maradnak!”
A magyar foci válogatott kapusa, Király Gábor így búcsúzott:
De rengeteg ismert magyar tett ki hasonló megemlékezést a közösségi oldalára. Csak néhány, a teljesség igénye nélkül: