TV-sztárok

Szívműtétéről mesélt a vb-ezüstérmes Milák Kristóf

Tavaly egy szívműtéten esett át, most pedig már a medencében virgonckodott a világbajnoki ezüstérmes úszó, Milák Kristóf. Bár hetek teltek el a kiváló úszás óta, még mindig nem hiszi el, hogy a dobogón állhatott.

Milák Kristóf mindenki legnagyobb meglepetésére, 17 évesen világbajnoki ezüstérmet szerzett a budapesti vizes világbajnokságon. A vb előtt úgy volt, hogy nem is indul, hiszen a korosztályos versenyek előbbre valóak. “Utólag persze egyáltalán nem bánom, hogy versenyeztem. Nemcsak az ezüstérem miatt, hanem a tizenháromezer szurkoló biztatására is örökké emlékezni fogok” – kezdte az ifjú úszó a Story magazinnak. 

Kristóf a tavalyi szívműtétéről is beszélt. “Befeküdtem a városmajori szívkórházba, ahol katéteres műtétet végeztek rajtam. Elég sokat ki kellett hagynom az úszásba, kezdetben még a járás is fájt, de fokozatosan növeltük a terhelést, és úgy érzem, most már újra csúcsformában vagyok.”

Milák Kristóf még szokja a gondolatot, hogy vb ezüstérmes
Milák Kristóf még szokja a gondolatot, hogy vb ezüstérmes

Mondani sem kell, hogy ilyen eredmény után, meg amúgy is, a sportolót rengeteg lány veszi körül. “Elismerem, sok jelentkező van, de most még egyelőre nem tudok velük foglalkozni, hiszen itt az ifjúsági világbajnokság. Majd inkább szeptembertől várom a lányok jelentkezését” – nevetett Kristóf. 

Részletek a ma megjelent Story magazinban!

Szívműtétéről mesélt a vb-ezüstérmes Milák Kristóf

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top