TV-sztárok

Agócs Judit 32 kilót hízott a terhessége alatt

Nagy port kavart anno, amikor kiderült, hogy Szulák Andrea gyerekének az apja a szakítás után nem sokkal már egy másik színésznővel randevúzott. Agócs Judit a terhességéről és arról is beszélt, hogyan élnek most a kisfiával.

Agócs Judit öthetes terhes volt, amikor szakított kisfia, Artúr édesapjával, aki nem más, mint Szulák Andrea egykori párja, Gábor. A kis Artúr már 10 hónapos, Agócs Judit pedig egyedülálló anyaként igyekszik mindent megadni neki. 

A színésznőnek vissza kellett mennie dolgozni, ezért a szülei, illetve egy csecsemős nővér vigyáznak a kisfiára, amikor ő nem lehet vele. Agócs Judit hangsúlyozta, régóta szeretett volna gyereket, és úgy véli, a Jóisten akarta, hogy kisfia megszülessen úgy is, hogy a kapcsolat nem működött Artúr édesapjával, akit ő hagyott el. Azt mondja, ma már csak a kisfia számít és az, hogy a feladatait elvégezze, a múltat pedig szeretné maga mögött hagyni.

„Nem mondom, hogy könnyű egyedül nevelni egy gyereket, nekem szerencsém volt úgy felnőni, hogy a szüleim a mai napig együtt vannak. De vannak döntések, amelyeket meg kell hozni. Nem igaz, amit írtak a lapok, hogy engem hagytak el. Öthetes terhesen én döntöttem úgy, hogy nem akarom tovább, mert nem működött a kapcsolat” – írta a most a Lokál. Korábban a Storyban és a Bestben is mesélt a terhességéről Agócs Judit, most azonban annyi újdonság kiderült, hogy a színésznő semmit sem tett, hogy visszaszerezze a szülés előtti alakját, mégis soványabb, mint valaha. 

Az az igazság, hogy nagyon sokat híztam a terhesség alatt. Csak halkan merem kimondani, hogy 32 kilót szedtem fel, de az elmúlt tíz hónapban sikerült ezt ledolgozni. Különösebb titkom nincs ezzel kapcsolatban, akinek van kisgyereke, az tudja, miről beszélek. A kisfiam nem sokat alszik, már mászik, feláll, pillanatok kérdése, és elindul, mindig megyek utána, persze, hogy olvadnak rólam a kilók.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top