nlc.hu
TV-sztárok
Berezelt a szökésnél A Viszkis főszereplője

Berezelt a szökésnél A Viszkis főszereplője

Rázósra sikerült A Viszkis szökésjelenete. A film fiatal főszereplője mesél az előkészületekről és a forgatásról.

Szalay Bence másodéves egyetemista volt, amikor megkapta A Viszkis főszerepét, amire rengeteget készült.

„Az a fél év brutális volt. Reggel hétre mentem a konditerembe, onnan az egyetemre, és éjszaka jártam hokiedzésekre. Éjjel kettőre értem haza, de ekkor még a KRESZ-t is át kellett vennem, és le is vizsgáztam. Közben a szerepet is tanultam. Ehhez képest a forgatás nyu­gis volt” – emlékezett vissza Szalay Bence, aki a rázósabb jelenetektől sem riadt vissza, bár akadt köztük olyan, ami félelmetes volt számára. „Nimródnak (Antal Nimród, a film rendezője – a szerk.) mondtam, hogy mindenféle akciójelenetet vállalok” – mondta, de azt is elismerte, a szökésnél berezelt. „Az kemény volt. Két órán keresztül másztam le a harmadikról, illetve ugrottam le az elsőről egymás után többször. Nem vagyok tériszonyos, de egyre kevésbé bíztam abban a két zsinórban, amelyek tartottak” – idézte fel a Blikknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top