nlc.hu
TV-sztárok
Sztárban Sztár meg egy kicsi: Tóth Gabi és Fodor Erik nyerte az első élő show-t

Sztárban Sztár meg egy kicsi: Tóth Gabi és Fodor Erik nyerte az első élő show-t

Elrajtolt a Sztárban Sztár meg egy kicsi új évada 10 párral. Az első élő adást Tóth Gabi és Fodor Erik nyerte.

November 26-án ismét elstartolt a SuperTV2 népszerű show-műsora, a Sztárban sztár + 1 kicsi. Az ország házibulijához ezúttal is gyerekénekesek csatlakoznak, hogy a korábbi Sztárban sztár-szériák egy-egy hírességével lépjenek színpadra. Az ítészek között két népszerű énekes is feltűnt: a megújult négyesben Ábel Anita és Rákóczi Feri mellett ezúttal Tóth Vera és Király Viktor foglaltak helyet.

Nagyon várom a műsort, mert szeretek fiatal, tehetséges gyerekekkel foglalkozni, figyelemmel kísérni a fejlődésüket, főként mióta Az ének iskolája című műsorban már dolgozhattam velük. Érdekes, hogy gyerekként hogyan oldják meg azokat a feladatokat, amelyek felnőtt énekesként is sokszor komoly kihívást jelentenek” – nyilatkozta korábban a lelkes Viktor.

A 10 produkciót követően a Sztárban sztár + 1 kicsi zsűrije a következő sorrendet állította össze pontjaival:

  1. Tóth Gabi – Fodor Erik
  2. Kozma Orsi – Ádám Botond
  3. Keresztes Ildikó – Lingura Diána

A gyerekek szavazatait követően a sorrend a következőképpen változott:

  1. Tóth Gabi – Fodor Erik
  2. Kozma Orsi – Ádám Botond
  3. Kocsis Tibor – Zöldi Lara

A végeredmény a nézők második körös szavazása után alakult ki. A hét győztese ezalapján:

Tóth Gabi és Fodor Erik

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top