TV-sztárok

Gáspár Beát vidékies stílusa miatt támadják

Nem mindenki örül, hogy Wossala Rozinát Gáspár Bea váltotta a Konyhafőnök zsűrijében.

Gáspár Bea tavaly megnyerte a Konyhafőnök VIP-kiadását, a legújabb szériában pedig zsűritagként vesz részt a műsorban Fördős Zé és a legfiatalabb magyar Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő mellett. Ennek azonban nem mindenki örül. A tévénézők egy része hevesen kritizálja Beát vidékies, közönséges stílusa miatt, és mert tavaly még ételízesítővel főzött.

Wossala Rozina, akit Gáspár Bea a zsűriben váltott, nem osztja ezeket a véleményeket. A Borsnak elmondta, Bea végtelenül szerény nő, aki még attól is zavarban volt, hogy Rozina utódja lett. „Azt hitte, haragudni fogok rá emiatt. Örülök, hogy ezt meg tudtuk beszélni: ez a dolgok természetes folyamata, és teljes mértékben élvezi a támogatásomat” – mondta.

Rozina hozzátette, szerinte jó ötlet volt háziasszonyt behozni a műsorba, már csak azért is, mert a Konyhafőnök célja, hogy közelebb hozza a gasztronómiát a nézőkhöz. „Ebben Gáspár Beának úttörő szerepe lehet.” Wossala Rozina egyébként saját maga döntött úgy, hogy befejezi a zsűrizést. „Egy-egy széria több hét folyamatos munka. Nemhogy a polgári munkámmal nem tudtam foglalkozni, de alvásra sem jutott időm” – mondta a lapnak, majd hozzátette, a tévéből azért nem tűnik el, a Profi a konyhában adásait forgatja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top