Rózsa Györgytől megszoktuk, hogy mindig vidám, szórakoztató, de most egészen mást láttunk tőle. Ahogy mondta a tegnapi A Nagy Duett előadás után, már otthon, amikor egyedül énekelte az elődöntős produkciójukat, félt, hogy elsírja magát a színpadon. Miközben Márti dalát adták elő, elragadták az érzelmei.
Féltem tőle, és sajnos bejött, hogy nem bírtam ki sírás nélkül. Abban a másodpercben megláttam az édesanyámat, az édesapámat, a kistestvéremet meg a feleségemet, akik mind-mind nagyon rövid idő alatt elmentek, és itt maradtunk kettesben a kislányommal. Ilyenkor az ember nem tudja visszatartani, hiába az ötvenéves tévés gyakorlat, meg minden minden hiába, ez egy olyan dal, hogy kihozza ezt az emberből, nem tudok mit csinálni
– mondta Rózsa György, aki életében először sírta el magát kamerák előtt, ezért egy kicsit szabadkozott is az előadás után. Mondani sem kell, feleslegesen, hiszen mindenki vele érzett.
„Ne haragudjatok rám, meg a tévénőzők se, én ötven év alatt egyszer sem sírtam kamera előtt, de abban a pillanatban, amikor ahhoz a sorhoz jutottunk, hogy az utolsó órában, akkor azonnal megjelent nekem az édesanyám, az édesapám, a kistestvérem és a feleségem, és nem tudtam magam visszafogni.”
Pápai Joci szerint az évad legátütőbb előadása volt az őszintesége miatt és Csobot Adél hangja miatt. Rózsa György azt is bevallotta, hogy úgy érzi, ez neki már bőven az utolsó óra, és most még addig akar küzdeni, ameddig az unokája meg nem születik.
„Amikor meglátom az Adél gyönyörű kisfiát, a Nátánt, akkor meg még erősödik a szívfájdalmam, hogy még nincs unokám.”
Itt visszanézheted Rózsa György és Csobot Adél megható előadását: