Magyar férfi zavarta meg a Felhők felett című egyiptomi sorozat forgatását, mert nem tetszett neki, hogy a női szereplők fejkendőt viselnek – számolt be az Index. A helyzet iróniája, hogy éppen egy olyan jelenetet forgattak, amelyben a színésznőket, Heba és Mona Abdel Ghanyt a fejkendő viselése miatt éri inzultus.
A két színésznő, akik közül az egyik csak a forgatás kedvéért viselt kendőt, állítólag megpróbálta elmagyarázni a férfinak, hogy a kendő viselése szabad döntés kérdése, ám a férfi csak magyarul beszélt.
Az incidensről az alábbi videóban számoltak be:
Az Index felkereste a magyar forgatásért felelős Amego Films alapítóját, Osvárt Andreát, aki megerősítette az értesüléseket, de elmondta, hogy fizikai kontaktusra, lökdösődésre szerencsére nem került sor.
Bár én épp egy másik helyszínen voltam, egy olyan esetről tudok, amikor valaki kérdezősködni kezdett, hogy mit csinálnak, mert neki ez nem tetszik. Sajnos lehetséges, hogy a bőrszín miatt volt, hogy a forgatás közben úgy éreztük, a környéken nem szívesen látták, ha ötnél több arab ember jelenik meg valahol
– mesélte Osvárt Andrea, aki azt is elmondta, hogy a helyzetet végül egy taxisofőr segítségével oldották meg, aki elmagyarázta a kötekedő férfinak, hogy filmforgatás zajlik.