nlc.hu
TV-sztárok
Kínos, vicces és megható pillanatok – ilyen volt az idei JOY-díjátadó

Kínos, vicces és megható pillanatok – ilyen volt az idei JOY-díjátadó

Második alkalommal rendezték meg a JOY Social Media Award gálát tegnap este, és a száraz tényeken, vagyis a díjazottak névsorán túl is van azért miről beszélni a rendezvény kapcsán.

A 20 éves Joy magazin idén másodszor adott át díjakat a legnépszerűbb közösségimédia-szereplőknek. Ha szigorúan csak az adatok mentén akarnánk összegezni a partit, akkor először is felsorolnánk a jelölteket, de ezt már megtettük korábban. 

Itt olvashatod a JOY Social Media Award 2018-as jelöltjeinek névsorát:

Igaz, azt rögtön hozzá kell tennünk, hogy az #állativagyok kategóriában jelölt öt kutyát itt balra sem találod meg, a Joy oldalán viszont olyan kimerítően bemutatták őket, hogy még jellemrajzot is olvashattunk róluk, amely egyfajta keveréke a kutyawikipédiának (már ha van ilyen) és a randioldalakról ismert bemutatkozó szövegeknek. Nézzük a győztes leírását, így jobban érthető lesz a dolog, és úgyis ez a lényeg: 

„Demény, aki a szerénységet hírből sem ismeri, karizmatikus egyéniségének köszönhetően szinte fénysebességgel több tízezer hódolót szerzett. Jogosan. A négylábú diktátornak rengeteg ugatnivalója van, amit meg kell osztania a világgal. Az egyedi humorral fűszerezett sorok között kitűnik a felelős állat- és gazditartás fontossága, és hogy a boldogsághoz gyakran nem kell más, csak töpörtyű, béka, hosszúcombú csajok és egy melegszívű kétlábú. Demény nem csupán az első kortárs magyar íróvizsla, de egyben a deményista filozófia megalkotója, véleményvezér, gazditréner és békászó bajnok, de töpörtyű-minőségellenőrként is rövid idő alatt komoly elismertségre tett szert.”

A JOY-díjátadó #állativagyok kategóriájának jelöltjei

Mint látható, voltak itt kevésbé komolyan vehető kategóriák is, de ez persze csak az egyik véglet. A másik oldalról említhetjük például az #anyavagyokat, ahol Ördög Nórára, Mádai Vivienre és Tatár Csillára is lehetett voksolni annak alapján, hogy mennyire inspirálóak, és mennyi erőt adnak más anyáknak, ennek megfelelően pedig a hangulat is sokat változott az este folyamán. Na de essünk túl végre a győztesek listán:

  • #SZERELMESVAGYOK – Kulcsár Edina és Csuti
  • #FITTVAGYOK – Rubint Rella
  • #UNDERGROUNDVAGYOK – Lotfi Begi
  • #GASZTROFANVAGYOK – Fördős Zé
  • #MINDIGOTTVAGYOK – Lakatos Levente
  • #BEAUTYFANVAGYOK – Karin Dragos
  • #FASHIONFANVAGYOK – Dukai Regina
  • #ANYAVAGYOK – Mádai Vivien
  • #ALLATIVAGYOK – Demény vizsla
  • + JOY-különdíj   – Cinthya Dictator

Itt pedig rögtön megnézhetsz egy fotógalériát is a JOY díjazottairól:

Megnézem
Összes kép (10)

A partira egyébként is rengetegen jöttek el, a fotófal előtt folyamatosan villogott a vaku. A kilenc kategória jelöltjein kívül sok Insta-celeb is részt vett a rendezvényen, de legnagyobb meglepetésünkre Sarka Kata és Rogán Cecília is ott voltak, sőt utóbbi pont olyan ruhában jelent meg, mint Mádai Vivi a Playboy-gálán két hónappal ezelőtt. Kínos volt, ahogyan erről suttogtak Rogánné háta mögött.

Sarka Katáék amúgy remek formában voltak, ahogy azt Vajna Tímea is megjegyezte a képek láttán, nem hiába az a sok edzés:

Megnézem
Összes kép (6)

Mégsem ők bírták azonban a legjobban a bulit, hanem a Feleségek luxuskivitelben adásaiból megismert és a dzsungeles celebműsorban megszeretett Köllő Babett. „Habcsóknak öltöztem” – mondta nevetve a tévésztár, aki egyébként remekül szórakozott a rendezvényen, miközben kisfilmet is forgatott Pusztai Olivér új vlogjához. 

Megnézem
Összes kép (2)

Babett ugyan Olivérrel érkezett, de ott volt a rendezvényen a menedzsere, Yvonne Dederick is, aki szintén szerepelt a luxusfeleségek műsorában. Yvonne csapatához pedig hozzá tartozott Zimány Linda is, aki stílszerűen a #mindigottvagyok kategória jelöltje volt. 

Megnézem
Összes kép (4)

Meglepő, de a kismamák is az utolsók között távoztak, Nyári Dia például gyakorlatilag a napokban szül, de végig ott maradt. Igaz, egy idő után inkább már bárszéken ült, de így is le a kalappal előtte, nagyon jól bírta. 

Megnézem
Összes kép (2)

Nyári Dián kívül megjelent még a várandós sztárfotós, Borzi Vivi és Kulcsár Edina is. A modell a mamájával, az édesanyjával és a párjával, Csutival ,,partizott”. 

Megnézem
Összes kép (6)

A díjátadó szüneteiben Vavra Bence lépett fel, aki A Dal egyik nagy esélyese volt idén, és befutott az egyedül érkező Cinthya Dictator is, aki az új vlogjához forgatott, és boldog volt, amikor átvehette a JOY különdíjat. Megható pillanat volt.

Megnézem
Összes kép (5)

További szószaporítás helyett nézd meg, kik buliztak még (a teljesség igénye nélkül) tegnap este a JOY díjátadóján:

Megnézem
Összes kép (16)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top