nlc.hu
TV-sztárok
Pásztor Annát megviselték a koncertjén történtek

Pásztor Annát megviselték a koncertjén történtek

Az énekesnőt nem hagyja nyugodni, hogy az életére próbáltak törni. Pásztor Anna korábbi incidensekről is mesélt.

A hatóságok és a Budpest Park biztonsági szolgálata példás együttműködésének köszönhető, hogy nem végződött tragédiával az Anna & The Barbies pénteki koncertje. Egy férfit a helyszínen letartóztattak, aki késsel a cipőjében érkezett a koncertre azzal a szándékkal, hogy végezzen Pásztor Annával és szeretteivel, zenekarával.

Mint kiderült, a férfi egy éve zaklatta már Pásztort, és fenyegetőzött a gyilkossággal. A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki, ahol állítólag a zaklatás tényét nem is tagadta, de azt igen, hogy bántani akarta az énekesnőt.

„A múlt héten még beugrottam a tömegbe, de ha most is ezt teszem, és valaki alám áll, és megszurkál a svájci bicskájával, akkor nem a fenyegetésről cikkeznek az újságok, hanem hogy Pásztor Anna intenzíven van, vagy éppen temetik” – mondta az énekesnő a Blikk szerint.

Hetekkel korábban is Pásztor Annán töltötte ki a dühét egy bulizó: „Valaki felmászott a színpadra, majd sört locsolt a szemembe, később még visszamászott, szitkokat szórva rám és az anyukámra” – tette hozzá az Anna & The Barbies frontembere.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top