TV-sztárok

Szakított a párjával Rippel Feri

A folyamatos ingázás nem tett jót Rippel Feri és barátnője kapcsolatának, kilenc hónap után elváltak útjaik.

Szakított Rippel Feri és 22 éves kedvese, Viktória, pedig augusztusban már a gyerekvállaláson gondolkodtak, szerelmüknek azonban nem tett jót a távkapcsolat – értesült a Blikk.

Engem minden – a kisfiam, a Rippel Akadémia és növendékei, azaz a munkám – a fővároshoz köt, miközben Viki Szegeden dolgozik. Túl nagy volt a távolság, hogy a mindennapjainkat együtt élhessük meg” – vallotta be a 47 éves artistaművész. Elmondása szerint nem volt veszekedés vagy harmadik fél, csupán belátták, hogy nem működik a távszerelem, de mindenesetre barátokként váltak el.

Rippel Feri a szakítás ellenére nem szomorkodik, egyelőre szingliként is boldogan éli az életét. A napokban jelenik meg a ketogén diétáról szóló egészségkönyve, Feri Cél a 100 év címmel, melyben a saját tapasztalatairól írt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top