Kampányt indított Budapestért Rózsa György. A tévés azonban nem politikai babérokra tör, hanem a főváros lepusztult, elhanyagolt részeire szeretné felhívni a figyelmet – írja a Blikk.
Az Instagram-oldalán indított egy sorozatot Városunk szégyenfoltjai címmel, ahol rendszeresen bemutatja Budapest egy-egy méltatlanul elhanyagolt pontját.
Nagy csalódás, hogy ez a varázslatos hely ennyi sebet visel magán, különösen azok keserítenek el, ahol sok vendég, turista jár. Sokat sétálok a városban, ezért gondoltam, hogy az Instagramomon belekezdek ebbe a sorozatba
– mondta a lapnak a tévés, aki legutóbb egy elhagyatott templomtorzót mutatott be.
Ugyanakkor nem hiszi, hogy kezdeményezésével átütő eredményt érne el, de legalább kiadja magából a bánatát, és felhívja a figyelmet.
A műsorvezető kiemelte, hogy nem a város ellen van, hanem kifejezetten érte. Azt mondta: „Én szerelmese vagyok Budapestnek, nem tudnék elköltözni máshová, pedig 55 országban voltam eddig, de nem találtam olyan helyet, ami felülmúlná a szülővárosomat.”