TV-sztárok

Újabb műsort kapott Freddie

Rátonyi Krisztával vezetik majd a Család-barát magazint.

Október 10-től új műsorvezető párossal bővül a Duna Televízió Család-barát című műsora: Rátonyi Krisztával és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie-vel – tudta meg a a Blikk.

A műsorvezető páros közösen vezette A Dalt és az Eurovíziós Dalfesztivált is, beszélgetős műsorban azonban most debütálnak.

Freddie

Freddie (Fotó: Instagram)

„Szeretnék itt is sok személyes gondolatot, szempontot belevinni a beszélgetésekbe, ahogy azt a nézők a Balatoni Nyárban megszokhatták tőlem” – nyilatkozta a lapnak Rátonyi Kriszta.

Freddie elmondta: örül, hogy Kriszta lesz a műsorvezetőtársa. 

„Másképp kell készülni egy beszélgetős műsorra, mint például A Dalra, hiszen jóval nagyobb hangsúlyt kap a moderálási készség. Fontos, hogy végig ott legyek fejben, érdemben kérdezni tudjak. Ehhez pedig ismerni kell a beszélgetőtársat és megtalálni a közös hangot. Minden témára nyitott vagyok, kíváncsian várom!” – fogalmazott az énekes-műsorvezető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top