TV-sztárok

Először szólalt meg Aurelio az ítélet óta

Az egykori valóságshow-hős továbbra is hisz abban, hogy kiderül az ártatlansága.

Az első fokon 4 év börtönt kapó Aurelio szerint mélységesen igazságtalan az ellene hozott ítélet, mondván, őt lopták meg, s erre neki kell a bíróság előtt állnia. „Szeretném mindenkiben tudatosítani, hogy nem jogerős az ítélet, tehát a közelében sem vagyok annak, hogy börtönbe kelljen mennem!” – nyilatkozta a Borsnak a ValóVilág-győztes.

Az elsőfokú tárgyaláson nem hallgatta végig az ítélethirdetést, sokan már azt hitték, inkább elmenekül, semmint börtönbe menne. Aurelio azonban ezt cáfolja. „Nem szököm meg a börtön elől. (…) Világéletemben vállaltam minden tettemért a következményeket” – üzente a TV2 sztárja, aki meg van győződve arról, hogy nem érdemel börtönt. „Tudom, hogy Istennek terve van velem, nem engedi meg, hogy egy koszos, lepukkant börtöncella legyen az otthonom éveken át” – jelentette ki.

Mint mondja, a TV2-nél nagyon rendesek vele, foglalkoztatják, elvileg még van egy műsor, amiben majd szerepelni fog valamikor, emellett van egy igen kecsegtető civil álláslehetősége is. A hétvégéken pedig lánybúcsúkra, kaszinómegnyitókra jár mint meghívott vendég.

Aurelio másodfokú tárgyalása legkorábban jövő év tavaszán kezdődhet el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése