nlc.hu
TV-sztárok
Új feladatot kap Hajós András, a 2020-as Sziget-himnuszhoz lesz köze

Új feladatot kap Hajós András, a 2020-as Sziget-himnuszhoz lesz köze

Egy sokszínű csapattal, rendhagyó együttműködésben tesznek komoly gesztust a magyar zenerajongók és fesztiválozók felé.

November 18-án indul Hajós András A Dalfutár című műsorának harmadik évada a legnagyobb videómegosztó portálon, melynek központi témája, egyben a feladat az lesz, hogy megírják a 2020-as Sziget Fesztivál himnuszát.

„Bár A Dalfutár valójában nem is a zenéről, hanem az emberi együttműködésről szól, a játék mégiscsak a dalszerzés körül forog. (…) A műsorban alkotó zenészek, szövegírók, producerek és énekesek számára nagy elismerés, hogy a Sziget minket választott” – fogalmazott Hajós András a harmadik évadot bejelentő közleményben.

„Szeretnénk egy jó himnuszt összehozni, és rendkívül fontosak számunkra a hazai zenerajongók…” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, aki hozzátette, hogy évekkel ezelőtt sok kritika érte a Szigetet, hogy a külföldiek „eluralják” a fesztivált.

A Dalfutár alapkoncepciója, hogy négy alkotó – szövegíró, énekes, zeneszerző és producer –, egymásról nem tudva, egymástól függetlenül dolgoznak egy dalon, majd összegyűlve, együtt finomítanak a produkción. Ezúttal négy csapat, 4×4 alkotó dolgozik majd egy-egy Sziget-dalon, ezek egyike, a legjobban sikerült lesz majd a Sziget Fesztivál himnusza. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top