TV-sztárok

Taylor Swift lett az évtized nője

A Grammy-díjas énekesnő már 14 évesen a slágerlistákat ostromolta, 15 év elteltével pedig most ő lett az évtized nője.

Épp a mai napon ünnepli 30. születésnapját Taylor Swift, aki a torta mellé nem akármilyen ajándékot is kapott: ő kapta ugyanis a Billboard Woman of the Decade díját, amelyet tegnap este adtak át Los Angelesben. 

„Amikor ez az évtized elkezdődött, húszéves voltam, előtte pedig 16 évesen adtam ki a nevemet viselő albumomat” – mondta köszönőbeszédében Taylor Swift. „Ezután pedig jött a Fearless-lemez, amely meghódította a slágerlistákat. Ekkor láttam, hogy a country zenén túl milyen tapasztalatok és zenék várnak, amelyek iránt nagyon érdeklődtem. Láttam, ahogy a rádióadóknak köszönhetően a Love Story és a You Belong With Me című dalok elérik a slágerlisták első helyét. De azt is láttam, hogy ha ebben az iparágban nő vagy, bizonyos emberek mindig fenntartásokkal fordulnak majd feléd.”

Swift arra is időt szakított, hogy megemlítse, hányféleképpen éri hátrány a női előadókat a zeneiparban. 

„Láttam, hogy az emberek mivel magyarázzák, ha egy nő sikeres lesz a zene világában, és ez megváltoztatott bennem valamit – mondta az énekesnő –, ez volt az az évtized, amikor tükröt tarthattam a becsmérlőim elé. Bármit is mondtak, hogy mit nem tudok megcsinálni, csak azért is azt csináltam.”

Taylor Swift még csak 30 éves, de munkásságát már számtalan nívós díjjal ismerték el (Fotó: Getty Images)

A szupersztár lerótta tiszteletét olyan pályatársai előtt, mint Lizzo, Halsey, a H.E.R. vagy épp Billie Eilish. Emellett arról is beszélt, hogyan küzd az egyenlőségért a zeneiparban és a kreatív szektorban. Erről mi is írtunk, amikor Taylor Swift egyetlen blogbejegyzésével meghátrálásra tudta kényszeríteni az Apple-t. 

Az énekesnő ezután egy Scooter Braun nevű zenei menedzserről is ejtett pár szót, aki nem hagyja, hogy a dúsgazdag Swift megvásárolja első hat albumának jogait, illetve mesterkópiáit. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top