TV-sztárok

L.L. Junior megható dalt írt elhunyt kisfiáról

Szívbemarkoló búcsúdalt írt tragikus körülmények között elhunyt kisfiához L.L. Junoir, amelyen Horváth Charlie-val dolgozott együtt.

Lesi László, azaz L.L. Junior hároméves fiát még idén nyáron gázolta el egy autós a XIV. kerületben. A sofőr nem hajtott gyorsan, a kisfiú pedig épp a testvéréhez akart átszaladni az úttesten, a miközben a lámpa éppen pirosat mutatott. Az ütközés elkerülhetetlen volt, a gyerek életét a helyszínen már nem tudták megmenteni. 

A rapper-zenész a tragédia után sokáig nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, most azonban közösségi oldalán jelentette be, hogy új dalt írt kisfia emlékére – írja az ATV. A Könnyű álmot hozzon a szél cím sokak számára ismerős lehet, ami nem véletlen, L.L. Junior ugyanis Horváth Charlie-val közösen komponálta a búcsúdalt. A rapper elmondta, hogy ezt a számot csak nagyon nehezen tudta megírni. 

L.L. Junior csak nagyon nehezen tudta megírni a fia haláláról szóló dalt (Fotó: YouTube)

A dalhoz videoklip is készült, amelyben a rapper és Charlie is láthatóak, az utolsó képkockák pedig az elhunyt kisfiúnak állítanak örök emléket. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top