Kalamár Tamás nagyon érzi, hogy mi kell a magyaroknak. Lehetetlenül hosszú ideig volt a showrunnere a Barátok köztnek, és az Oltári csajokat is sikerre vitte. Viszont időközben a piac kissé telítődött ma játszódó, romantikus sztorikkal, legyen szó akár heti, akár napi sorozatokról, ha valaki egy ilyet indít, azzal már nem egyszerű kitűnni. A szappan azonban akkor is csúszik, ha történetesen a régmúltba helyezzük, amit jól mutat mondjuk a Szulejmán elképesztő sikere, ráadásul a magyarok szintén egy kosztümös szappanoperával, az Izaurával lettek a műfaj elkötelezett rajongói.
Bár a fikciós sorozatgyártás a magyar csatornákon épp virágkorát éli, az elmesélt történetek mindig kortársak, még nem nagyon akaródzott senkinek visszatérni néhány évtizeddel, vagy akár egy-két évszázaddal korábbra. Ez végül is érthető: a kosztümös sorozat drága műfaj, sok-sok járulékos költséggel, amiben mind a díszletek, mind a jelmezek extra erőfeszítést és extra költséget jelentenek a gyártónak. Kalamár azonban kicselezte a rendszert, és kitalálta, hogyan tudja mindezt kezelhető büdzséből előállítani. A showrunner rögtön a sajtóvetítés előtt elmondta, hogy a Bátrak földje egy telenovella, ami abban különbözik a szappanoperától, hogy van eleje, közepe és vége, vagyis senki ne számítson arra, hogy ebből egy Barátok közt-szerű végtelen történet lesz.
Egy romantikus kor?
Bár Kolosi Péterék a vetítés előtt titkolóztak arról, hány rész készült a szériából, ha hihetünk a Media1 információinak, akkor 80, közel egyórás epizódban ismerhetjük meg a fiktív Rokoca városának és az ott található bárói uradalom lakóinak életét, elsősorban a báró családjára fókuszálva, akik a történet középpontjában állnak, és az első kreatívokon is ők feszítenek. 1865-öt írunk, nyakunkon az osztrák-magyar kiegyezés, és ezzel egy új, virágzó korszak kezdete, de az út odáig kissé rögös, és bár hőseinket csak távolabbról érinti a dolog, Kalamárék megoldották, hogy a történetben azért hangsúlyos szerepet kapjon. Ez azért volt jó döntés, mert némi súlyt ad az amúgy teljesen fiktív, vadromantikus történetnek, és esetleg olyanok figyelmét is felkeltheti, akik amúgy egy sima szappanoperaszerű történetre egyáltalán nem gerjednének.
Az alkotók kiválóan éreztek rá arra, hogy a magyar emberek fejében tényleg él egy romantikus kép a magyar történelemnek erről az időszakáról. Hogy ez mennyire vélt vagy valós, azt én itt nem akarom eldönteni, de az biztos, hogy a Bátrak földjében erősen ebbe az irányba viszik el a cselekményt, sőt kimaxolják rendesen romantikus Disney-hercegnővel, gonosz, de jóképű nemessel, aki ügyesen kavarja a kakit, jólelkű parasztgyerekkel, akinek mindenki szurkol, hogy összejöjjön a hercegnővel (aki itt amúgy a báróné lánya), cigány bábával, aki bölcs és kotnyeles stb.
Egyszerű, de nagyszerű
Az érdekes, valóságszagú háttér tényleg izgalmasabbá teszi az amúgy tankönyvi módon kibontakozó történetet és karaktersztereotípiákat. Kalamárék nagyon jók abban, hogy egyetlen részben fel tudják festeni, mire számíthatunk mondjuk a következő húszban, és abban is, hogy a karaktereiket alig néhány ecsetvonással felfessék. Ez utóbbi persze abból ered, hogy a figurák itt valóban típuskarakterek (lásd fentebb), de ebben a műfajban ez alapkövetelmény: itt senki sem vár komplex személyiségeket, és karakterfejlődést. Néhány szóban jellemezhető alakokra van szükség, akik konzekvensen hozzák végig azt, amilyennek az elején megismertük őket. A nézők pontosan azért szeretik őket, mert megbízhatóan ugyanolyanok maradnak.
Annak idején a Barátok közt egy temetéssel kezdődött (mindig tök jó sztorikezdés egy esküvő vagy egy temetés), most egy vasúti híd felrobbantásával, ami felrázza Rokoca lakóinak életét. A merénylő megsebesül, és bujkál, a Disney hercegnő a robbanás miatt leesik a lóról, és elájul, a zsandár lő, és nyomoz, a báró dühöng, a szép szolgálólány bújtatja a merénylőt, aki amúgy rendes parasztcsalád sarja, meg is ismerhetjük a pereputtyát.
A robbantás tehát hatásos eszköz ahhoz, hogy felrázza az állóvizet, és kibontakozzanak általa a karakterek közti viszonyok, és már az első részből nyilvánvaló legyen, hogy a középpontba majd egy szerelmi háromszög kerül a Disney hercegnő, a merénylő parasztgyerek és a zsandár között.
Nem kellenek színészkirályok
Bár a Bátrak földjében akadnak ismert és kifejezetten népszerű színészek is (például Csőre Gábor vagy Radnay Csilla), Kalamár tudja, hogy azért az itt felfestett karakter-sztereotípiákhoz nem kellenek színészistenek, a lényeg, hogy jó arcokat válasszon, akik megtestesítenek valamit a nézőknek. A Disney hercegnőt alakító Szász Júlia például a plakáton pont úgy néz ki, mintha egyenesen egy török szappanopera dekoratív főhősnőjét importálták volna Magyarországra, valósággal süt a szeméből az ártatlanság. Jaskó Bálint pont annyira ütni való és arrogáns, amennyire egy ilyen széria genyájának ütni valónak és arrogánsnak kell lennie, az apa pont annyira szigorú és régimódi, ahogyan azt egy Disney-hercegnő apjától elvárnánk, és így tovább.
A karakterek nem beszélnek túl régiesen, csak pont annyira, hogy azért ne 2019 Budapestjén érezzük magunkat, ha meghalljuk őket. A korrajzban egy-két ínyencséget elrejtettek, hogy érezzük, hol járunk. Például apja jól lecseszi a Disney hercegnőt, miután megtudja, hogy újságot merészelt olvasni, hiszen ilyesmit nem csinál egy magyar nő 1865-ben. Vagy ilyen pillanat Csőre dumája is arról, hogy az asszonyt verni kell, de addig azért nem merészkednek el az alkotók, hogy a karakter ezt meg is tegye, pedig sajnos valljuk be, akkor lenne csak igazán autentikus a földműves családfő.
A maga kategóriájában
Kalamár tehát nagyon érzi, hogy mi kell azoknak a nézőknek, akik hajlandók napi sorozatot nézni 2019-ben, és ebben a kategóriában a Bátrak földje kétségtelenül minőségi termék. Ha azonban a minőségi heti sorozatokhoz, netán filmekhez akarom hasonlítani, óhatatlanul elvérzik. A látványvilága kissé szegényes és fantáziátlan. A híd felrobbantásának jelenete nevetségesen gagyi, és még azt sem sikerül leplezni, hogy Szász Júlia egyáltalán nem tud lovagolni, és láthatóan egy kaszkadőr ült a helyére a forgatáson. Egy ajtó berúgásának pillanatát pedig sikerült olyan bénácskán összevágni, hogy látszódjon, hogy már azelőtt kinyílik, mielőtt a szereplő lába hozzáért volna.
A színészi játék pedig csak tényleg ahhoz képest jó, hogy tudjuk, egy ilyen forgatáson egy-kettőnél többször nem lehet felvenni egyetlen jelenetet sem, mert nincs rá idő. Itt nincsenek színészi nüanszok, vagy finom játék: a szereplők izomból nyomják, mert itt haladni kell, nincs idő a tökölésre. De mivel mindent a maga kategóriájában illik vizsgálni, ezért azt mondom, hogy az RTL Klub megfogta az Isten lábát a Bátrak földjével, mert ez pontosan olyan tartalom olyan kivitelezésben, amivel még képernyő elé lehet ültetni azokat a nézőket, akik 2019-ben hajlandók a szabadidejük tekintélyes hányadát kertévés műsorokra fordítani. És ők még mindig nincsenek kevesen.