TV-sztárok

Eszenyi Enikő Stohl Andrásról: „Az ő előélete, hogy ő mit csinált, az ilyenkor nem számít?”

Eszenyi Enikő a Húzosban beszél a kialakult helyzetről.

Az utóbbi időben bizalmi válsággal küzd Eszenyi Enikő a Vígszínházban, amire az elmúlt pár nap nyilatkozatai magyarázatot adtak. A teátrum elszerződött tagjainak állítása alátámasztja mindazt, amit sejteni lehetett: a tömeges felmondás, távozás oka egyértelműen az igazgatónő agresszív viselkedése.

Több nagy nevű színész is aláírta a petíciót, ami azt sejteti, hogy a 10 éve regnáló Eszenyit lecserélik a Vígszínház éléről. Többek között Stohl András, Molnár Áron, Hevér Gábor és Kovács Patrícia is kifejezte nemtetszését. Utóbbi tegnap egy nagyobb nyilatkozatban mondta el, hogy mi történt egykori főnöke és közte. Úgy fogalmazott, többször is akart beszélni az igazgatónővel, de ő kirakta az irodából, és nem engedte, hogy más színházban játsszon. Konkrétan úgy fogalmazott: „az enyém vagy”.

,,Ilyet én nem mondok. A Vígben van egy játszási rend, három játszási rendet kell egyeztetni. Igen, aki egy színházban le van szerződtetve, az odatartozik, onnan kapja a fizetését” – állítja a Húzósban Eszenyi Enikő. Rónai Egon megjegyezte, hogy nagyon sokan vannak ellene, ezért kérte, reagáljon valamit.

„Valami mocorog a mélyben, ami érdekes… Adtam egy nyilatkozatot egy portálnak, ami megjelent a meghallgatásom előtt egy nappal, utána délután megjelent egy lejárató cikk, amelyben egy olyan rendezőnő nyilatkozik, aki 10 éve dolgozott ott, és egy olyan, aki 6 hónapig. (…) Bennem is kérdéseket vet fel, hogy egy nappal a meghallgatásom előtt, miért történik ez. Ez egy furcsa dolog, és azóta mindennap van egy újabb és újabb megjelenés…”

Eszenyi Enikő magát szigorúnak, de semmiképp sem szélsőségesnek írja le. „Mindig is a Vígszínház érdekében döntöttem, és ez most is így van. Minden este telt ház előtt játszottunk, 97%-os a nézettségünk, soha ennyi nézőnk nem volt. Fiatalok és nagy színészek együtt, szimbiózisban olyan nagyszerű előadásokat hoztak létre, amelyek elnyerték a nézők tetszését. Tényleg kérdezem, mi a baj a Vígszínházzal?” – tette fel a költői kérdést az igazgatónő. 

Rónai Egon azt is pedzegette, hogy félnek tőle a kollégái, erre is volt válasza.

,„Tényleg ott tartunk, hogy a 45 kilómmal nem mer senki elém állni, és megbeszélni a dolgokat?”

– mondta Eszenyi Enikő, mire a műsorvezető csak annyit mondott, hogy ez szerinte nem a súlyára, inkább a habitusára vonatkozik. 

Rónai Egon felhozta továbbá Stohl András esetét, aki szintén aláírta a petíciót, pedig a mai napig játszik közös darabot Eszenyivel. „Ismerjük az Andris történetét, együtt játszunk, és remélem, hogy fogunk is. (…) Lejátszottunk nem tudom hány Testőrt, én mindig nagy szeretettel játszottam. (…) Az ő előélete, hogy ő mit csinált, az ilyenkor nem számít?” – hangzott el ismét egy költői kérdés a színésznőtől, aki ezt a továbbiakban nem kívánta kifejteni. 

Eszenyi Enikő tagadja a vádakat (Fotó: Facebook)

Eszenyi Enikő tagadja a vádakat (Fotó: Facebook)

Elmondta továbbá, hogy ő egy erőskezű igazgató, de ez szükséges ahhoz, hogy jól működjön a színháza. Szerinte ő abszolút együttműködő, a rendezőkkel és a színészekkel is szimbiózisban dolgozik, a Vígszínház vezetése nem egy diktatúra, hanem demokrácia. Felsorolta a színészeket, akikkel nagyon jó viszonyt ápol, és nagyon furcsának tartja, hogy azok lázadtak fel ellene, akik már évek óta nem dolgoznak nála. Beszélt továbbá a Vígszínház jövőjéről, és hiszi, hogy a 10 éve megkezdett munkát neki kell folytatnia. 

Olvass még Eszenyi Enikővel kapcsolatos botrányról az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top