TV-sztárok

Arany Timit kevés ruhában, csillámokkal fotózták: „Szeretem a nem megszokott dolgokat”

Arany Timinek nem volt szokatlan a szituáció.

Az X-Faktorban megismert énekesnőt legutóbb A Dal 2020-ban láthattuk. Akkor elmondta, szeretett volna darázsderékkal közönség elé állni, ezért fogyókúrába kezdett. Mindössze néhány hét alatt több mint 7 kilót adott le Arany Timi, aki azóta egy fotózáson is részt vett, ahol kevés ruhában állt kamera elé, a testét pedig csillám borította. Azt mondja, nem érezte kellemetlenül magát egy percig sem, hiszen az ilyen szituációk hozzátartoznak a munkájához.

„Egyáltalán nem volt kellemetlen, szeretem az olyan dolgokat, ami nem megszokott. Becsillámoztak tetőtől talpig, és bár ilyenben még nem volt részem, de nem okozott problémát” – kezdte az nlc-nek Arany Timi, aki bár nem viselt sok ruhát, mégis szuperül érezte magát.

Arany Timi testét tetőtől talpig csillám borítja

Arany Timi testét tetőtől talpig csillám borítja

„Levetkőztem, és bár lehetettem volna ruhában is, így sokkal kényelmesebb volt. Bugyiban voltam, alapozó és csillámpor borította a testemet. A színházban is sokszor takarásban kellett öltözni annak idején, ezért megszoktam, hogy le kell vetkőzni az emberek előtt. Nem azt nézik ilyenkor, hogy ki hogyan néz ki, mert mindenki csinálja a saját dolgát” – árulta el az énekesnő, aki új dallal is készül, ám a kialakult helyzet miatt kérdéses, hogy mikor tudja megosztani a rajongóival.

„Elkészült egy új dal, de sajnos a klipforgatás még kérdéses, nem tudjuk, hogy lesz-e kijárási tilalom, a fejleményeket várjuk” – mondja Timi. Mivel bizonytalan ideig a kormány törölte a rendezvényeket, így a zenészek és a színészek annyi szabadidővel rendelkeznek, mint még talán soha. Az énekesnő ezt az időszakot kreatívan próbálja eltölteni.

„Sajnos ez a koronavírus és a helyzet, amit magával hozott, egy olyan dolog, hogy ha fejre állnék, akkor se lenne másképp. Ez a helyzet, ebből kell kihozni a maximumot. Belekezdtünk a párommal a lakásfelújításba, lefoglaljuk magunkat. Ha már a négy fal közé vagyunk szorulva, legalább hasznosan ütjük el az időt” – állítja Arany Timi.

Hírességek és a koronavírus:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top