nlc.hu
TV-sztárok

Hien féltestvére megkezdte a börönbüntetését

Hien féltestvére börtönbe került, már be is rendezkedett a cellájában

Megkedzte a börtönbüntetését Hien féltestvére, akit az év elején másodfokon is elítélt a bíróság.

Bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt első fokon Hien szökésben lévő apja, Nguyen Tuan Anh öt év, édesanyja egy év, féltestvére két év hat hónap letöltendő börtönbüntetést kapott elsőfokon, még 2018 áprilisában. Idén februárban végül a másodfok a következő ítéletet hozta: a Vietnámban szökésben lévő családfő öt évet kapott, míg Hien édesanyjára kétmillió forintos büntetést szabtak ki, az énekesnő féltestvérérét pedig két év fegyházbüntetésre ítélték.

A ripost most arról számolt be, hogy fiatalember néhány hete be is vonult az egyik fegyintézetbe, ahol nagyjából másfél évet tölt majd, hiszen az előzetesben leült fél évet is beszámítják a büntetésébe. A lap megkereste a család védőügyvédjét.

„A fiú a körülményekhez képest jól van, sikerült beilleszkednie és hamarosan munkát is vállal majd a börtönben. A járványhelyzet miatt jelenleg nem találkozhat a családjával, de havonta kétszer Skype-on beszélhet velük. Ügyfelem elfogadta az ítéletet és rendben be is vonult, ugyanakkor továbbra is fenntartja, hogy ártatlan az embercsempészési ügyben. Őt ugyanis megvezették, hiszen szinte még gyerek volt az események lezajlásának idején” – árulta el dr. Tran Dániel. A vádak alapján Hien édesapja és családja hamis papírokkal segítette vietnámi állampolgárok Magyarországra jutását, amivel több mint hárommillió forintot kerestek. Az ügyészség szerint a vállalkozást Nguyen Tuan Anh irányította.

Hien az elmúlt éveket az Egyesült Államokban töltötte, és egy hónappal ezelőtt számolt be arról, hogy meghosszabbították a tartozkodási engedélyét. Családjával ritkán tud találkozni, főleg a járványhelyzet miatt. 

Hien testvére börönbe került

Hien nemrégiben megkapta a tartozkódási engedélyét (Fotó: Instagram)

Hien sok mindenen ment már keresztül:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése