nlc.hu
TV-sztárok

Németh Kristóf számára véget ért egy korszak

Németh Kristóf: ,,Véget ért egy csodálatos korszaka az életemnek”

Németh Kristóf tegnap leforgatta a Drága örökösök utolsó részét.

Németh Kristóf a kezdetektől tagja a Drága örökösök stábjának, pedig korábban sokat gondolkozott rajta, hogy nem vállal már napi sorozatot. Ökörapáti polgármestere hamar a nézők szívébe lopta magát, ő pedig imádta a pezsgést, a forgatásokat. Hamarosan bemutatásra került a sorozat záró évada, amelyben természetesen Subicznak is nagy szerepe lesz. A színész a közösségi oldalán árulta el, hogy leforgatta a minap az utolsó részt, ezzel véget ért egy korszak az életében.

,,Amikor Hámori Barbara felhívott telefonon, hogy lenne egy szerep a Drága örökösökben, megfordult velem a világ… Sosem felejtem el, hogy mennyi küzdelem, egyeztetés és kompromisszum kellett ahhoz, hogy belevágjunk a közös munkába. Egy szállodai szobában ültem és a feleségemet vártam éppen, hogy megbeszéljük: ha igent mondok, át kell diszponálnunk a nászutunkat, amit már lefoglaltunk, megvettük a repjegyeket Ázsiába és egy nagy kalandot terveztünk, amilyen még sosem volt eddigi életünkben. Mit tegyünk, hogy legyen? Ösztönösen éreztem, hogy 1, ezt nem tehetem meg a feleségemmel, 2, nem szeretnék nemet mondani, mert valami csoda születik éppen, aminek részese lehetek szakmailag. Nagy dilemma. A feleségem végtelen szeretete és önzetlen biztatása és Barbi elképesztő rugalmassága tette lehetővé, hogy elindulhatott a közös munka és a nászutunk is megvalósult! Sőt, Thaiföldön forgattunk az első epizódokba jeleneteket, hihetetlen kalandos módon… Ma véget ért egy csodálatos korszaka az életemnek és nagyon hálás vagyok a családom támogatásáért az elmúlt időszakban (is)! Köszönöm a bizalmat az RTL-nek, a showrunnemremnek, a produceremnek, az alkotótársaknak és a kedves nézőknek, akiknek reményeink szerint sok-sok boldog pillanatot tartogat a befejező évad. Szóval: köszönöm! Minden korszak vége, egy új korszak kezdete! És ezt sanda mosollyal írom, hogy miért, az előbb-utóbb kiderül! Ökörapáti forever! Csóközön a stábnak! Tele a szívem szeretettel és hálával! Hamarosan ismét találkozunk!” – írja Facebook-oldalán Németh Kristóf.

németh kristóf drága örökösök vége

Németh Kristóf és Katona László (Fotó: FB)

Németh Kristóf nem tartja magában a véleményét:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top