TV-sztárok

Németh Kristóf: ,,Attól, hogy megjelenik valaki a képernyőn, még nem lesz színész”

Németh Kristóf szerint nem mindenkit kéne színésznek nevezni, aki valaha szerepelt egy sorozatban.

Németh Kristóf mindig is kendőzetlenül őszinte volt, nem kertel, és mindenről megvan a véleménye. A Drága örökösök Subicz polgármestere volt tegnap este az nlc. Instagram live vendége, ahol beszélt többek között az elmúlt időszakról, családról, színházól, forgatásokról… A színész talán még soha nem fogalmazott meg ilyen komoly kritikát azokról, akik szintén színésznek/színésznőnek nevezik magukat, ám nem érzi mögöttük a teljesítményt. Az utóbbi időben többen is kiálltak az effajta véleményük mellett, most Németh Kristóf is elárulta, mit gondol a “celebekről”.

,,Nem szeretném nagyon felülértékelni azt, amivel mi foglalkozunk, de ez mind fizikailag, mind intellektuálisan, mind pedig művészileg komoly hivatás. Éppen ezért nem szeretem, amikor színésznek titulálnak olyan embereket, akik szerepeltek egyszer a televízióban valamiben. Pont ma olvastam, hogy xy színésznő nyilatkozott valamit. Azért, mert szerepelt valahol, még nem színésznő, meg nem is modell. Attól, hogy valaki megjelenik a képernyőn… Celebritás lehet valaki akkor is, ha csak azért híres, mert híres. Éppen nagyon be tudott rúgni a Sziget Fesztiválon, vagy híres azért, mert táncolt részegen a Balaton parton, vagy azért, mert 86 focista pasija volt. Nem szeretnék kipécézni senkit, de különbséget kell tenni az olyanfajta celebek között, akik mögött nincs teljesítmény, és az olyan hírességek között, akik azért lettek híresek, mert van mögöttük egy fajta teljesítmény, tehetség, tudás, munka, befektetett energia” – mondta el véleményét Németh Kristóf az nlc. Instagram oldalán.

Olvass még Németh Kristófról az nlc.-n:

Németh Kristóf

Németh Kristóf (Fotó: Profimedia)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése