Néhány nappal ezelőtt ágynak esett Rékasi Károly. A színész, – aki tart a koronavírustól, ezért még a Barátok közt forgatásairól is lemondott volna -, először félt orvoshoz fordulni panaszaival. Rékasinak a torka fájt, majd teljesen elgyengült.
„Múlt csütörtökön a forgatáson már élesen fájt a torkom és furcsán reszelős lett a hangom” – emlékezett vissza a Blikknek a színész, aki hamar rosszabbul lett – „lélegzetvétel szabályos küzdelem volt, hallottam, ahogy sípol, hörög a tüdőm. Képtelen voltam elmenni a háziorvoshoz, inkább kihívtam”.
Kiderült, hogy nagy a baj: az orvos kétoldali tüdőgyulladást állapított meg Rékasinál, akiről korábban kiderült, hogy egy nagyon fontos műtéten is át kell majd esnie. A színészen azonnal elvégezték a koronavírus-tesztet, ami szerencsére negatív lett.
„Soha nem volt még tüdőgyulladásom, a stúdiót nem hűtik túl, a kocsiban is vigyázok a klímával, otthon pedig egyáltalán nem használom” – magyarázta Rékasi Károly, aki hétfőn már valamivel jobban érezte magát. Bízik benne, hogy hamar javul az állapota, és ha harmadik tesztje is negatív lesz, akkor újra munkába állhat.