nlc.hu
TV-sztárok
Kisó otthagyja a SzerencseSzombatot

9 év után otthagyja Kisó a SzerencseSzombatot – elárulta a műsorvezető, miért döntött így

Nem egyedül mondott fel Kisó az Ötöslottó-sorsolás műsorában.

Élő adásban jelentette be múlt szombaton Kisó (Kiss Orsi), hogy 9 év után elhagyja a SzerencseSzombat csapatát – írja a Blikk. A 40 éves műsorvezető – aki egyébként Kovács Áronnal együtt távozik a műsorból – elárulta a bulvárlapnak, hogy egy ideje már foglalkoztatott a váltás gondolata, mivel úgy érezte, kicsit elkényelmesedett az adott élethelyzetben. Elmondása szerint nyitott az új lehetőségekre, akár újra rádiózna is.

Kiso

Kisó évekig volt a SzerencseSzombat csapatában – Fotó: MTI/Mónus Márton

Az elmúlt két hónapban több reklámfilmet is forgattam, amelyeket már producerként jegyzek. Emellett rendezvényekre hívnak műsorvezetőnek” – mesélte a sportedzőként is dolgozó Kisó, aki örül, hogy most előtérbe kerülhetnek egyéb elképzelései is.

Amúgy nem először mondott fel közösen Kisó és Kovács Áron: 2016-ban a Class FM-től is egyszerre távoztak.

Olvass még Kisóról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top