Élő adásban jelentette be múlt szombaton Kisó (Kiss Orsi), hogy 9 év után elhagyja a SzerencseSzombat csapatát – írja a Blikk. A 40 éves műsorvezető – aki egyébként Kovács Áronnal együtt távozik a műsorból – elárulta a bulvárlapnak, hogy egy ideje már foglalkoztatott a váltás gondolata, mivel úgy érezte, kicsit elkényelmesedett az adott élethelyzetben. Elmondása szerint nyitott az új lehetőségekre, akár újra rádiózna is.
![Kiso](https://nlc.p3k.hu/uploads/2020/08/kiso-800x450.jpg)
Kisó évekig volt a SzerencseSzombat csapatában – Fotó: MTI/Mónus Márton
„Az elmúlt két hónapban több reklámfilmet is forgattam, amelyeket már producerként jegyzek. Emellett rendezvényekre hívnak műsorvezetőnek” – mesélte a sportedzőként is dolgozó Kisó, aki örül, hogy most előtérbe kerülhetnek egyéb elképzelései is.
Amúgy nem először mondott fel közösen Kisó és Kovács Áron: 2016-ban a Class FM-től is egyszerre távoztak.