nlc.hu
TV-sztárok
Hajdú Péter szerelme és a munka

Hajdú Péter és 20 évvel fiatalabb szerelme a munkában is partnerek

Hajdú Péter otthon is sokat szakmázik 20 évvel fiatalabb szerelmével, Eszterrel, aki szintén tévés berkekben dolgozik.

Hajdú Péter és 20 évvel fiatalabb szerelme, Eszter már több mint egy éve alkot egy párt, tavasszal pedig már össze is költöztek. A Life TV 45 éves vezérigazgatója és kedvese harmonikus kapcsolatban élnek, és más párokkal ellentétben, otthon is gyakran szakmáznak, beszélgetnek a munkáról.

„Valaki azt szereti, ha egészen más szférából jön a párja, azaz otthon nem esik szó a munkáról. Én ennek pont az ellentéte vagyok, nagyon örülök, hogy Eszti ebben partner. Ráadásul jó meglátásai vannak. Egy komoly stáb foglalkozik azzal, kik legyenek a műsor vendégei, s volt, hogy valakit az ő tanácsára cseréltünk le” – mesélte a Blikknek Hajdú Péter, aki szeptember 18-án visszatér a képernyőre az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban.

hajdu peter szerelme eszter

Hajdú Péter és szerelme otthon is szoktak szakmázni (Fotó: Hajdú Péter Official Instagram)

Eszter a vezérlőből szokta figyelni párját a műsor felvételei közben, és mivel ő is televízióban dolgozik, nem tudja nem szakmai szemmel nézni a történéseket. Az RTL Klub Reggelijének szerkesztője is, Hajdú Péterrel is így ismerkedett meg. A műsorvezető elárulta, ő is szokta értékelni Eszter munkáit. Próbálják segíteni egymást, ritkán bonyolódnak vitába. A pár arról is beszélt, mennyire valószínű, hogy a későbbiekben együtt fognak dolgozni:

„Eszti szereti a saját munkahelyét. Nem tervezzük a közös munkát, de semmit sem lehet kizárni. Mindenesetre nem tartanám szerencsésnek, ha a főnöke lennék, az szülhet konfliktust egy kapcsolatban” – vallotta be Hajdú Péter, akivel párja is egyetértett. Úgy érzi, így is tökéletesen kiegészítik egymást.

Olvass még Hajdú Péterről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top