nlc.hu
TV-sztárok

Istenes Bence és Csobot Adél az Életünk történetében

Így néz ki 30 és 60 év múlva Istenes Bence és Csobot Adél, könnyek között fogadták egymás látványát

Nem hitték volna, hogy ennyire mélyen érinti majd őket Friderikusz Sándor időutazó műsora.

Az Életünk története tavaszi évadának nyitó adásában Istenes Bence és Csobot Adél nézett szembe az idő múlásával.

Istenes Bence és Csobot Adél,

Istenes Bencéék bevállalták az öregítést (Fotó: Sajtóklub)

A műsorban a sztárpár először 30 évet öregedett. „Mivel Önök annyira fiatalok, így nem a szokásos húszat, hanem harminc évet fogunk öregíteni!” – mondta Friderikusz Sándor, így Adél 56 évesen, Bence pedig 63 évesen tért vissza a stúdióba. Könnyek között fogadták egymás látványát.

Istenes Bence és Csobot Adél,

Fotó: Sajtóklub

A kapcsolatuk mélypontját élő szerelmespár képtelen volt visszatartani a könnyeit, mikor megpillantotta egymást. Még inkább elérzékenyültek, mikor belegondoltak: gyerekeik pont annyi idősek lennének, mint most Istenes Bence.

Így néz ki Istenes Bence 63 évesen, Csobot Adél pedig 56 évesen:

Istenes Bence és Csobot Adél

Fotó: Sajtóklub

Istenes Bence és Csobot Adél

Fotó: Sajtóklub

Ezt követően ismét 30 évet öregedett a sztárpár. Szóhoz sem jutottak a döbbenettől, mikor megpillantották magukat a tükörben, megint hullottak a könnyek. Az énekesnő-színésznő bevallotta, egyáltalán nem biztos benne, hogy megéli a 70 évet. „Lehet, hogy te maradsz itt egyedül!” – mondta párjának elérzékenyülve, majd hozzátette: „Amikor erre a témára kerül sor, mindig azt érzem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj!”

Így fest a 93 éves Istenes Bence és a 86 éves Csobot Adél:

Istenes Bence és Csobot Adél,

Fotó: Sajtóklub

Istenes Bence és Csobot Adél,

Fotó: Sajtóklub

Olvass még az Életünk története korábbi szereplőiről!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése