nlc.hu
TV-sztárok
Korda György autóbalesete

Korda György ritkán ül volán mögé súlyos autóbalesete miatt

Korda György a beleset után sokáig egyáltalán nem vezetett, de egy ideje néha beül a volán mögé.

Korda Györgynek és Balázs Klárinak a mai napig rengeteg fellépése van – vidékre általában kettesben mennek, így az egyikük szokott vezetni. Évekkel ezelőtt volt egy óriási balesetük, éppen az egyik koncertről tartottak hazafelé, amikor megtörtént a baj. Korda kitette az indexet, majd előzésbe kezdett, amikor azonban a megelőzött autó mellé értek, észrevették, hogy éles kanyart vesz az út, és felbukkant egy szembejövő autó is.

Alig maradt idő korrigálni, Korda György elrántotta a kormányt – írja a Bors. Szerencséjük volt, mert az autóút mellett nem voltak fák, így nem ütköztek. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a közelben volt egy mentő, aki egyből meg is vizsgálta őket.

„A  mai napig nem tudjuk, hogy úszhattuk meg épp bőrrel”

– emlékezett vissza a lap hasábjain a már beoltott Korda György, aki a baleset óta csak nagyon ritkán ül volán mögé. „A baleset óta sokkal óvatosabb vagyok. Ha fellépésre megyünk, vagy Klárika vezet, vagy a technikusunk, én már nem. Klári 42 éve vezet, sosem volt balesete, én már csak nagyon különleges alkalmakkor ülök a volánhoz, nem érzem már olyan biztonságosnak az autózást, pláne fellépések után, amikor fáradt vagyok. Inkább nem kísértem a sorsot” – mondta a nemrég a gyerektémában is nyilatkozó Korda.

korda györgy balázs klári

Korda György és Balázs Klári (Fotó: RTL)

Legfrissebb sztárhíreink: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top