nlc.hu
TV-sztárok
Gaál Noémi terveiről vallott

Gaál Noémi elfogadta, nem lesz már édesanya

Gaál Noémi saját bevallása szerint sokat változott az elmúlt időszakban, értékrendje is kezd átalakulni, a párkapcsolatában kezdi elengedni az aggodalmait.

Gaál Noémi sokat tanult az elengedésről a mögöttünk álló nehéz évben. Elmondása szerint ma már megbarátkozott a gondolattal, kicsi az esélye, hogy medvét idomítson, hogy körbeutazza a világot, hogy édesanya legyen belőle – vallotta be a Story magazin legfrissebb számában.

„Próbálom, ha nem is optimistán, de reálisan látni a dolgokat. Azt mindenképp pozitívumként fogom fel, hogy az elmúlt egy év egyfajta értékrendváltozással járt együtt. Eddig is türelmes, másokkal törődő, odafigyelő ember voltam, de ezek a tulajdonságaim még inkább felerősödtek, hiszen annyi szomorú történetet hall mostanában az ember” – mondta az 50 éves Gaál Noémi, aki szerencsésnek érzi magát, párkapcsolatában is boldog.

Gaál Noémi elfogadta, hogy már nem lesz édesanya

Gaál Noémi elégedett jelenlegi életével (Fotó: Schumy Csaba/smagpix)

„Érthető módon Tamással is több időnk jut egymásra, az üzleti életben is segítjük egymást. Nagy könnyebbséget jelent, hogy itt van mellettem, és nem egyedül kell megbirkóznom a kihívásokkal” – mondta az 50 éves Gaál Noémi.

A teljes interjú a Story magazin legfrissebb számában olvasható.

Gaál Noémi, Törőcsik Mari, Nótár Mary a Story legfrissebb számában

Gaál Noémi szerencsésnek tartja magát a jelenlegi helyzet ellenére is

Olvass még többet Gaál Noémiről:

(Nyitókép: Schumy Csaba/smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top