nlc.hu
TV-sztárok

Amikor még a sztárok kamerákat hívtak az otthonukba

Régi tévéműsorok botrányai és pletykái, avagy amikor a celebek nem Insta-sztoriban, hanem tévéműsorokban mutatták meg az életüket

A tizenöt évnél fiatalabbak már nem is ismerik azt a korszakot, vagyis a 2000 és a 2010 között éveket, amikor még nem voltak influenszerek, és az ismert emberek nem az Instán, vagy a Facebookon mutatták meg a magánéletüket, hanem különböző tévéműsorokban láthattuk például azt, hogy hol élnek. Ezért is néztük anno a főzős műsorokat,

Ilyen műsor volt az RTL-es Vacsoracsata, aminek a TV2-es verziója a Hal a tortán volt. De ekkor még dübörgött az Aktív, mindkét tévécsatornának voltak celebhíradó műsorai, és a tehetségkutatókban is sokkal hangsúlyosabb részt kaptak azok a részek, amelyek az egyébként egy házban, vagy lakásokban lakó énekes pacsirták életéről szóltak.

Putri vs. palota

Az említett műsorokat nem egyszer azzal lehetett beharangozni, hogy egyik, vagy másik celeb végre kamerát engedett be az otthonába. Ilyen volt például az az eset, amikor az RTL egykori műsorvezetője, Pokrivtsák Mónika látta vendégül a vacsoravendégeket, és ennek apropóján először engedett be tévéstábot az otthonába. Volt ott minden: majom kabala, védőangyalka és a feng shui szabályai szerint gondosan berendezett nappali és háló.

Mit látunk, most az Instagramon? Többségében szépen berendezett házakat, szponzor kerti bútorral körberakott, medencéket, aminek a partján szponzor sört iszik, a szponzorok kedvence, majd besétál megfőzni a vacsorát. Tulajdonképpen látunk mindent, amit korábban a tévében, megspékelve a Família Kft.-t megszégyenítő mennyiségű reklámmal. De, mit nem látunk? Hát, például azt, ha kupi van. Nem amolyan egy hete nem porszívóztam, és mosni sem volt időm kupi, hanem olyan, ahová már két liter fertőtlenítő is kevés lenne. Ha hihetünk a szereplőknek, akkor ilyenből is volt példa az otthonukban főzőcskéző celebeknél.  

Olyan volt, mint egy elhanyagolt putri

Vacsoracsata Benkő Dánielnél (Fotó: RTL Magyarország)

Még 2009-ben igazi bulvárnagyágyúkat trombitált össze az egyik hétre az RTL klub a Vacsoracsatába. Ott volt Benkő Dániel, Soma, Sütő Enikő és Bea asszony is. Soma pedig nem tett lakatott a szájára, amikor a Blikk megkérdezte, hogy milyen élményei voltak a forgatásról, kicsit sem visszafogottan közölte, hogy még életében nem járt olyan koszos, büdös lakásban, mint az azóta elhunyt Benkő otthona. „Olyan volt, mint egy elhanyagolt putri… Miközben a mosogatóban rohadtak a hónapok óta ott lévő edények és a környezet egy hajléktalan ágyára emlékeztetett, addig a legínyencebb borokat szolgálta fel, megadva a módját.” Sütőnek egyébként még kiütései is lettek Benkő vacsorája közben.

Kié ez a kégli?

De nem mindenki a saját lakásában látta vendégül a sztárkollégákat. Tizenkét éve Annoni Zita még Debreczeni Zita néven került a címlapokra azzal, hogy micsoda luxuslakásban várta vacsorára a többieket. Ám hamar kiderült, hogy a luxuskégli nem az övé, hanem akkori élettársa otthona.

De hasonlóan nem a saját kuckójában fogadta a kamerákat és a vendégeket Lola sem. Az énekesnő 2010-ben szerepelt a Vacsoracsatában, Bebével, Harsányi Leventével, Ábel Anitával és Nacsa Olivérrel együtt. A csirkemellet, majd azt követően csokitortát felszolgáló Lola a nővére lakásában látta vendégül a többieket. Nem volt ennyire titokzatos Falusi Mariann, aki saját birodalmába engedte be a kamerákat, a ház pedig tele volt kismacival, játékokkal, régóta gyűjtött csecsebecsékkel, amire Gáspár Győző csak úgy reagált, hogy annyira felvillanyozta a sok apróság, hogy ha lehetett volna, kirabolta volna Falusi házát.

Putrik és paloták - Emlékezték még, hogy kinek milyen lakása volt?
Megnézem
Összes kép (4)

Lakásos érdekességek bőven akadtak a Hal a tortán kapcsán is. Novák Heni akkoriban a Jóban Rosszban szereplője volt, és ő nem sokat agyalt azon, hogy hol lássa vendégül a többieket, egyszerűen megvacsoráztatta a celebeket a sorozat díszlete között. Nem volt ám ennyire félős az akkor még közös háztartásban, és házasságban élő Hajdú Péter-Sarka Kata páros, akik még azt is megmutatták, hogy kinek milyen a fogkeféje, és milyen márkájú pasztával sikálják hófehér fogsorukat. 

Meglepő és megható

A Hal a tortán számos meglepő, vagy éppen botrányos pillanatot tartogatott a nézőknek. Emlékezetes és igencsak szívbemarkoló epizód került adásba 2014-ben néhány nappal karácsony előtt. Akkor Gesztesi Károly, Hajdú Péter, Hujber Feri, Szandi és Schobert Norbi főzött egymásnak. Amikor pedig a Hajdú által készített vacsorát mindenki elfogyasztotta, egy különleges meglepetéssel találkoztak a vendégek: a tévés udvarán betlehemesek vártak a hírességekre, akik karácsonyi dalokat énekeltek, és az összetrombitált kórus tagjai maguk a családtagok voltak. Gesztesi Károly szeme pedig megtelt könnyel, mert akkoriban nem mindig voltak közös nevezőn Máté fiával, ám a karácsonyi éneklés és hangulat összehozta őket.

Putrik és paloták - Emlékezték még, hogy kinek milyen lakása volt?

Vendégségben Hajdú Péternél, a Hal a tortán című műsorban (Fotó: TV2)

Nem annyira megható, mint inkább meglepő volt, amikor a Hal a tortán készítői úgy gondolták, hogy remek tematika lesz a „sittes” hét, ahol börtönt megjárt hírességek, köztük Tasnádi Péter, Stadler József és Zalatnay Sarolta főzőcskézett főműsoridőben. Hogy pontosan melyikük mutatta meg az otthonában, hogyan kell a radiátoron főzni, valamint a vízforralóban virslit, vagy tésztát főzni, nem tudom, de az én fejemben máig kitörölhetetlen emlék, hogy mindez megtörtént. AZ ORTT a produkció tematikáját, tartalmát, korosztályi besorolását aggályosnak ítélte, számokban kifejezve ennek a mértékét, több, mint 30 millió forint megfizetésre kötelezte a szerintük törvénysértő csatornát, a TV2 túlzónak és nem megalapozottnak tartotta mindezt. 

Botrányok

Voltak kamubotrányok, és akadtak bizony olyan jelenetek, amikor a cérnaszakadás nagyon is valós volt. Az egyik legemlékezetesebb, és egyben a mai napig legismertebb Hal a tortán epizód az volt, amiben Damu Roland is szerepelt. A színész a kertben fogadta a vendégeket, csakhogy az egyik híresség, Kelemen Anna nem jelent meg a gázpalackos bográcsos gardenpartyn, és a pontozáson elúszni látszott Damu esélye a győzelemre. Ekkor a férfi minősíthetetlenül viselkedett, tombolt, rúgkapált, ordibált, és még akkori párjának, Vajna Tímeának sem sikerült megnyugtatnia.

Damu után a második legemlékezetesebb botrány Bangó Margit nevéhez köthető. Érdekesség, hogy a Hal a tortán ezen jelenetét még 2008-ban forgatták és mutatták be, de most is rendre feltűnik a TikTokon a rövidített verziója. Bangó japán ételkülönlegességekkel várta vendégeit, de az elismert énekesnő által feltálalt ételek nem ízlettek mindenkinek. A Kossuth-díjas előadó nagyon készült az estére, ezért igazán a szívére vette Bódi Sylvi és Rubint Réka fanyalgását, hangos dünnyögését. Ám a kaput az tette be, amikor Réka az asztalnál a szalvétába köpte az ételt. Amikor a két hölgy az asztalnál kezdte kibeszélni és véleményezi a felszolgált ételeket, nem vették észre, hogy mögöttük ott áll Bangó Margit is, aki egy nappal később úgy kiosztotta őket, hogy a legtöbb jelenlévő csak pislogott, mint a hal a szatyorban.

Bangó a legkevésbé sem kedves szavakkal véleményezte Réka és Bódi viselkedését, aminek következtében Schobertné elsírta magát. A békülésre öt évet kellett várni. 2013-ban ásta el a csatabárdot Rubint Réka és Bangó Margit, mindketten megkönnyezték a békülést.

Valóságshow vagy tehetségkutató?

A korábban említett tehetségkutatók sem a mobilos appokra épültek. Ma már alap, hogy az X-Faktor aktuális döntősei az Instán, a Snapchaten, vagy a TikTokon közvetítik a mindennapjaikat a próbáktól a szponzor energiaitalig. De ez nagyon más volt 10-15 évvel korábban. Két énekes produkciója között, kisfilmekben nézhettük meg, hogy milyen narancssárga-piros árnyalatú Lakatos Yvette ágyneműje, de az ötödik évadról azt is megtudhattuk, hogy a római-parti luxuslakóparkba költöztetett énekeseknek egy mikrón, egy hűtőn, egy kávéfőzőn kell osztozniuk. De legalább a Dunára néző kilátás volt a hálókból.

Putrik és paloták - Emlékezték még, hogy kinek milyen lakása volt?

Lakatos Yvette a Megasztár-házban (Fotó: tv2)

Régen minden jobb volt?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top