nlc.hu
TV-sztárok
Németh Krsitóf élete összeomlott

Németh Kristóf élete pokollá változott

Németh Kristóf igazán mélyponton volt.

Németh Kristóf élete nehéz időszakáról vallott: egyszerre vált el, romlott meg szülei egészsége és vesztette el minden munkáját – írja a Blikk.

Németh Kristóf élete pokollá változottÉlete legnehezebb időszakáról mesélt a színművész a Sorok között Lutter Imrével című műsorban

„Az édesapám haldoklott, a házasságom válságba került, a feleségem közölte velem, hogy el akar válni tőlem. Az édesanyám alig volt túl egy sztrókon, amit éppen csak túlélt, elvesztette a beszédkészségét. Engem kirúgtak az egyik kereskedelmi rádiótól, ahol azt gondoltam, biztos és megbecsült helyem van. A televíziós sorozatban, amelyben szerepeltem immár 13 éve, behívott a főnököm, majd közölte, hogy most jött el az a pont, amikor vége ennek a szerepnek. Megszűnt a Budapesti Kamaraszínház is, amely az anyaszínházam volt a diplomám megszerzésétől kezdve. S mindez így, egyszerre. Ez olyan, mint amikor kirántják a szőnyeget az ember lába alól” – mondta a több kilót is magára szedő Németh Kristóf.

Vallomások a Brékingben:

(Nyitókép: Sajtóklub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top