nlc.hu
TV-sztárok

Járai Kíra a félrelépésekről

Járai Kíra: „Azt megcsalásnak venném, ha szex közben gondolna a párom másra”

Járai Máté felesége elárulta, mivel lehet őt úgy megbántani, hogy elhagyná a párját.

A Life TV kedd este adásba kerülő Bréking! című műsorában a „félrelépések egy párkapcsolatban” témára reflektálva Járai Kíra elárulta, hogyan vélekedik a megcsalásról, valamint újabb intim titkokat árult el a nyitott házasságáról.

Járai Kíra

Járai Kíra elmondta, mit gondol a félrelépésről (Forrás: Life TV / Bréking! – videó)

A 42 éves szinkronrendező szerint a félrelépés nem feltétlenül jelenti azt, hogy megromlott a párkapcsolat, inkább azt, hogy vágyunk valami vagy valaki másra. „Ez a nőknél ugyanúgy előfordul, nem csak a férfiaknál, de a társadalmi elvárás az, hogy egy nőnek ez ne jusson eszébe!” – hangsúlyozta Járai Kíra, aki nem titkolja, hogy több mint 50 férfival volt már együtt.

Demcsák Zsuzsa kérdésére, miszerint „akkor elmondjuk-e másik félnek úgy, hogy fájdalmat okozol neki?”, Járai Máté felesége a következőket válaszolta: „Akkor valóban nem tudnék tükörbe nézni, hogy annak hazudtam, mit tudom én mennyi ideig, akit a világon a legjobban szeretek, és akivel egyébként le akarom élni az életemet. Azt nem is tudnám tolerálni. Illetve mindent tudnék tolerálni tőle, túllendülnék rajta, de azt már árulásnak érezném.”

Demcsák Zsuzsa ekkor tovább faggatta: „Mivel tudna úgy megbántani, hogy elhagynád őt?” Mire Járai Kíra: „Ha elárulna.”

Járai Kíra

Járai Kíra szerint még ha nyitott is a házassága, rengeteg meló van benne, hogy működjön (Forrás: Life TV / Bréking! – videó)

A nyitott házassága kapcsán bevallotta: „Egy nagyon szerencsés egymásra találás is kell ehhez, de rengeteg meló is.”

Majd elárulta, neki mi számít valójában megcsalásnak. „Azt kifejezetten nagyon rossz néven venném, és megcsalásnak, ha szex közben gondolna a párom másra, mert, hogy akkor mi vagyunk ott. Akkor az alap, hogy egymásra hangolódunk, mert így egyébként nincs értelme” – fejtette ki Járai Kíra, aki azt is bevallotta, korábban hogyan kezelte azt, amikor megcsalták: „Tizenévesen heves vérmérsékletű voltam, akkor kitomboltam magam, azt hiszem, berúgtam egy üvegajtót és utána lehiggadtam.”

Ezek is a Bréking!-ben derültek ki:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése