nlc.hu
Sztárok

Járai Máté nyitott házasságban él

Hét éve élnek nyitott házasságban a Nyerő Páros játékosai, Járai Máté és Járai Kíra

Nyitott házasságban él Járai Máté és felesége, Kíra. A Nyerő Páros játékosai őszintén meséltek arról, szerintük mi a titka a hosszú és boldog párkapcsolatnak.

Nemrég ünnepelte a 21. házassági évfordulójukat Járai Máté és Járai Kíra. A Nyerő Páros játékosai boldog és őszinte házasságban élnek, amibe ugyanakkor belefér az is, ha néha felbukkan egy harmadik fél.

„Kírával huszonegy éve vagyunk együtt, tizenhat esztendeje volt az esküvőnk, és hét éve volt az első olyan alkalom, amikor felbukkant egy harmadik fél” – mondta a Blikknek Járai Máté, aki szerint a válások többsége a megcsalás miatt történik, és ők nem akartak erre a sorsra jutni, ezért megtanultak szemet hunyni afölött, ha párjuk mással is együtt van.

járai máté és kíra

Járai Máté és felesége hét éve él nyitott házasságban (Fotó: RTL Klub)

„Az első alkalomnál arról volt szó, hogy Kírának tetszett egy férfi, és annak is ő. Nehéz volt akkor megbocsátani, pedig nem a hátam mögött történt. Talán az egyetlen szabály, hogy mindig megbeszéljük a randik előtt, kivel találkozik a másik. Vétójog nincs, akkor sem volt, amikor kifejezetten fájt a harmadik fél személye” – magyarázta a nyitott párkapcsolat szabályait a színész. Régebben olyan szabályuk is volt, hogy mindenki csak egyszer találkozhat egy adott emberrel, de most már ezt is eltörölték. A lényeg, hogy ne legyenek titkaik egymás előtt.

A Nyerő Páros játékosai azt vallják, egy nyitott házasság csak akkor működhet, ha van bizalom és szeretet a másik iránt. Kíra szerint előfordult, hogy a harmadik fél próbára tette a kapcsolatukat, de az egymás iránti szeretetük mindig erősebb volt. „Előfordult, hogy megégettük magunkat, hiszen érzéseink voltak egy harmadik fél iránt, mégsem gondoltam soha, hogy ne Mátéval éljem le az életemet” – jegyezte meg Kíra.

Olvass még Járai Mátéról az nlc.hu-n:

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése