nlc.hu
TV-sztárok

Ő Julia Fox, a lány, aki elcsavarta Kanye West fejét

Bemutatjuk Julia Foxot, aki pár hétig randizgatott Kanye Westtel, és megismerte a nevét a világ

Te is úgy érezted, hogy Kanye West – vagy mostanában használt nevén Ye – és az olasz-amerikai Julia Fox kapcsolata kizárólag a sajtónak szólt? Minden egyes nyilvános megjelenésük kifutóra illő volt, és minden programjukat dokumentálta a sajtó. A kapcsolat véget ért, Julia Fox pedig pár hét alatt beírta magát a világszerte ismert celebritások közé. De kicsoda ő?

Amikor Julia Foxot szembesítették azzal, hogy sokak szerint kizárólag a pénzéért van együtt Ye-vel, a 32 éves színésznő/modell/művész frappáns választ adott: elmondta, hogy ez egy marhaság, hiszen korábban is rengeteg milliárdossal randizott már. Julia Fox az a nő, aki már pár éve ott forog a New York-i elit köreiben, de valójában senki sem tudja róla, hogy pontosan mit csinál és miből él. Próbálkozott már a luxusruhák iparágában, adott ki két fotóalbumot, rendezett kisfilmet, sőt állítása szerint az egyik festményét a saját vérével festette, de elintézni őt annyival, hogy művész, túlságosan leegyszerűsítené a dolgokat.

Julia Fox a kifutón

Julia Fox egy New York-i kifutón februárban (Fotó: Profimédia)

Ő játszotta Adam Sandler barátnőjét a Csiszolatlan gyémántban, a No Sudden Move című tavalyi Steven Soderbergh-filmben pedig sorra tette el láb alól a férfiakat, azonban nem lehet őt abba skatulyába se zárni, hogy színésznő volna. A Csiszolatlan gyémántbeli szerepét például nem is hagyományos casting útján szerezte: a rendezőpáros megpillantotta őt egy New York-i elit kávézóban, és megszólították, hogy volna-e kedve velük dolgozni. Számos luxusmárka foglalkoztatta már őt modellként, de akkor sem mondanánk igazat, ha azt állítanánk, hogy a modellkedésből él. Ő inkább abból él, hogy a New York-i elit tagjai között forog, és szinte csak mellékesen vállal el ilyen-olyan munkákat.

Egy igazi luxusélet

Fox Olaszországban született amerikai apától és olasz anyától, és még kicsi volt, amikor az édesapja (akit máig a legfontosabb embernek tart az életében) elköltözött vele az Egyesült Államokba. Az elit körökbe nem családi származása, hanem inkább a szépsége miatt került be: mielőtt befutott volna, különféle üzletekben dolgozott eladóként, sőt még azt is el szokta mondani, hogy volt egy fél év, amikor dominaként kereste a kenyerét azzal, hogy kiszolgálta a gazdag férfiak perverz szexuális igényeit. Azt semmiképp sem lehet állítani, hogy Kanye West (azaz Ye) előtt ne élt volna luxuséletet. Tavaly februárban született egy kisfia egy pilótától, aki a férje volt, de a kapcsolat még a gyerek születése előtt véget ért.

Julia Fox és Kanye West a repülőtéren

Vajon igazi volt Kanye és Julia kapcsolata? (Fotó: Profimédia)

A Kanye-vel folytatott kapcsolata már csak azért is kimondottan furcsa volt, mert kívülről nézve az egész olyan volt, mintha csak egy performansz lett volna. Vajon Ye talán Julia Fox közreműködésével próbálta féltékennyé tenni Kim Kardashiant, és amikor látta, hogy a dolog nem jött be, abba is hagyta az egészet? Az mindenesetre biztos, hogy még celebkörökben is ritkán láthatunk olyat, hogy az első randiról az egyik résztvevő fotókkal gazdagon illusztrált cikket jelentet meg a sajtóban, pedig itt ez történt, és az Interview magazin minden részletbe beavatott minket. A kapcsolat amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan véget is ért, de legalább számos szuperdivatos fotó készül Julia és Ye randijairól. Amikor Foxnál arról érdeklődtek, szomorú-e amiatt, hogy véget ért a l’amour, Julia elintézte annyival, hogy ő már nem gyerek, és ez a kapcsolat legalább arra jó volt, hogy szórakoztatták vele a sok pandémia miatt otthon ülő embert. Köszönjük, Julia! Biztosak vagyunk abban, hogy hallani fogunk még rólad.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top