nlc.hu
TV-sztárok
Széphalmi Juliska visszatérése a műtétje után

Széphalmi Juliska hamarosan visszatérhet a színpadra a műtétje után

Futóversenyen tesztelte a műtött térdét Széphalmi Juliska, aki hamarosan a színpadra is visszatérhet.
Széphalmi Juliska futás után

Tavaly nyáron Széphalmi Juliska térdszalagja elszakadt az egyik próbán, emiatt meg kellett műteni. Az operációra szeptemberben került sor, és a táncművész arra készült, hogy a felépülése akár egy évig is eltarthat.

Úgy tűnik, a gyógyulás gyorsabb volt a vártnál, ugyanis Széphalmi Juliska már a 10 kilométeres távot teljesítette a március végi Vivicittá futóversenyen. A Blikknek arról mesélt, hogy még a karantén idején szeretett bele a futásba, amit a sérülés miatt egy ideig hanyagolnia kellett, de aztán újra nekivághatott.

Szerencsére pár hónapja az orvosom azt tanácsolta, fussak újra, mert ez is a rehabilitáció része. Tíz hónapja vagyok táppénzen, és kellett valamilyen motiváció, ezért neveztem be a futóversenyre

– mondta Széphalmi Juliska, hozzátéve, hogy nem volt könnyű újrakezdenie a futást, de végül sikerült erőt merítenie valahonnan, és csupán egy perccel lett rosszabb az időeredménye a tavalyihoz képest.

A táncművész lelkesen újságolta azt is, hogy egy hónap múlva, május elején végre újra mehet dolgozni.

(Kiemelt kép: Instagram/Széphalmi Juliska)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top