nlc.hu
TV-sztárok

Kocsis Tibor négy éve él párjával

„Az egész élet egy coming out annak, aki meleg” – Kocsis Tibor megkönnyebbült a vallomása óta

Könnyebb lett az élete, mióta kiöntötte a lelkét.

Kocsis Tibor az X-Faktor második szériájának győztese, akinek csodás hangját 11 éve ismerhette meg az ország. Bár az énekes korábban beszélt arról, hogy társkereső alkalmazásokat is kipróbált, arról egészen tavaly októberig nem, hogy a férfiakhoz vonzódik.

Kocsis Tibor

Kocsis Tibor (Fotó: Instagram)

Tibor és párja négy éve alkotnak egy párt, és azóta, hogy bevallotta, férfival él együtt, úgy érzi, könnyebb lett az élete. Arról, hogy mi történt azóta, az RTL Portré című műsorában beszélt. 

„Túl sokáig vívódtam ezen. Ha az ember a saját neméhez vonzódik, azt mindig nagyon későn mondja el, mert mindig túl sokat vár vele. Én is sokat vártam vele. Nagy lelki biztonsággal, magabiztossággal és mondhatom, büszkeséggel kiálltam az emberek elé, és azt mondtam, hogy egy férfival élek együtt” – mondta Tibó, hiszen sokáig azon gondolkozott, egyáltalán tartozik-e bárki másra, hogy kit szeret. 

„Fontos az, hogy lásd, hogy nem vagy egyedül. És amikor már tudsz erről beszélni valakivel, először egy emberrel, aztán kettővel, aztán elmondod a nővérednek, és tágítod ezt a kört. Az egész élet egy coming out annak, aki meleg. Nagyon jó ezen túl lenni. Más minőségű lett az életem” – tette hozzá. A kedvesével el is jegyezték egymást és reméli, hamarosan lehetőségük lesz rá, hogy hivatalosan is egybekössék az életüket. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top