Idén augusztusban ismét királynőt választ a Miss Balaton, de természetesen a következő pár hónap még rengeteg feladatot tartogat a verseny mentorainak és a jelentkező lányoknak. Az Epres Panni elnöksége mellett működő casting zsűricsapat új taggal bővül Gelencsér Timi személyében, a mentorok között pedig az egykori közönségszavazás nyertesét, Horváth Cincót is üdvözölhetjük, de visszatér a csapatba Szabó Dóri is.
„Évek óta én vagyok a casting zsűrielnöke, ez nagyon nagy megtiszteltetés. Mindannyian más szempontból figyeljük a lányokat, hiszen a divatvilág más-más szegmenséből jövünk. Az első válogatón közel száz lány közül kell kiválasztanunk a továbbjutókat, mindenkire ugyanannyi időt szánunk, mindenki egyenlő esélyt kap a bemutatkozásra. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy idén milyen lányok neveznek. Ez mindig nagyon izgalmas, mert egészen a döntőig kísérem őket. Próbálok velük olyan trükköket is megosztani, amik számomra is hasznosak voltak a szakmai pályafutásom kezdetén” – mondta korábban Epres Panni.
De lássuk, kik voltak azok a lányok, akiknek az elmúlt években korona került a fejükre.
Április utolsó napjáig még lehet jelentkezni, amit ide kattintva tehetsz meg.