nlc.hu
TV-sztárok
Tóth Szabi és Muri Enikő a párkapcsolatukról

Tóth Szabi: „Ha mi nem vagyunk kíváncsiak más magánéletére, akkor más miért kíváncsi a miénkre?”

Mindig különválasztották a munkát és a magánéletet.

A Sugarloaf zenekar alapítója, Tóth Szabi és az együttes énekesnője, Muri Enikő már három éve alkotnak egy párt, amit egészen két héttel ezelőttig rendkívül jól titkoltak. A Nyerő Párosban viszont először állnak kamerák elé közösen

Muri Enikő és Tóth Szabi

Muri Enikő és Tóth Szabi a Reggeliben

Arról, hogy miért, és hogyan sikerült három évig nem nagydobra verni a szerelmüket, az RTL Klub Reggeliben meséltek. 

„Ez az én véleményem, aztán Enci is jött velem ebbe a véleménybe, hogy ha mi nem vagyunk kíváncsiak más magánéletére, akkor más miért kíváncsi a miénkre. Másodsorban nekünk van egy munkánk, egy zenei karrierünk, és nem akartuk azt, hogy erről cikkezzenek, inkább a munkásságunkról szóljon” – mondta Szabi. 

„Az első pillanattól kezdve, amikor mi egy pár lettünk, egy kimondatlan valami teremtődött köztünk, hogy a munka az munka, a szerelem pedig szerelem” – tette hozzá Enikő, aki azt is mondta, hogy amikor munka van, akkor nem az van, hogy nem szeretik egymást, hanem elmegy a szerelmük egy kis szünetre. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top