Vasárnap elhunyt Sacheen Littlefeather amerikai őslakos színész és aktivista – jelentette be az Oscar-gálát szervező filmakadémia. 75 éves volt, korábban mellrákot diagnosztizáltak nála. Littlefeather akkor lett világszerte ismert, amikor 1973-ban Marlon Brando helyett ő ment fel a színpadra, hogy visszautasítsa A Keresztapában nyújtott alakításáért megítélt legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart – írja a Telex.hu.
Roger Moore a színpadra érkező, akkor 26 éves Sacheen Littlefeathernek akarta átadni a díjat, de a korabeli felvételeken látszik, hogy az apacs népviseletben lévő Littlefeather feltartja kezét, és így utasítja vissza az Oscar-szobrot. A nő azt mondta, Marlon Brando képviseletében jött, majd feltartotta kezében a színész által írt 15 oldalas beszédet, amelyet az időkorlát miatt nem olvasott fel:
Littlefeather és a színész együtt tiltakoztak az ellen, ahogy az amerikai filmekben az őslakosokat ábrázolták.
Az őslakosok szinte mindig negatív szereplők voltak a filmekben, és az esetek döntő részében fehér színészek játszották őket. Sacheen Littlefeather a Wounded Kneenél történt eseményeket is megemlítette, amelyekben egyébként ő is részt vett. 1973 februárjában a dél-dakotai Pine Ridge rezervátumban fegyveres őslakosok szállták meg Wounded Kneet, az utolsó indián mészárlás helyszínét. A tiltakozókat amerikai katonák és páncélos járművek vették körbe. A demonstrálók március 16-án kikiáltották az önálló oglala-sziú nemzetet. Végül sikerült tárgyalóasztalhoz ülniük az amerikai kormánnyal.
A beszédét volt, aki megtapsolta, de sokan kifütyülték. A legendák szerint John Wayne-t a hallottak annyira felbőszítették, hogy le kellett fogni, hogy ne rohanjon fel a színpadra. Valójában nem valószínű, hogy mindez megtörtént.
Az eset után Littlefeather felkerült a hollywoodi feketelistára. Az akadémia csak 49 évvel később, idén augusztusban kért bocsánatot a történtekért.