Rúzsa Magdi egy időre visszavonul

nlc | 2022. Október 05.
Rúzsa Magdi a Blikknek adott interjút, amiben elárulta, mire koncentrál a következő hónapokban.

Rúzsa Magdi februárban adott életet hármas ikreinek, a következő hónapokban a gyerekeire és a családra koncentrál.

Fotó: Nagy Zoltán/solwee

„Nyáron volt olyan, hogy akár egy hétvégén két napot – persze, nem teljeset, hanem úgy hat órát – voltam távol a gyerekektől, de ezt nehezen éltem meg fizikálisan és érzelmi szempontból is. Éppen ezért a szuperkoncert után számomra megint egy óriási szünet következik, csak a gyerekekkel leszek egészen a februári Arénáig….Most így, ebben a formában, az életem nem arról szól, hogy pihenjek, három kisgyerekkel nem tudsz pihenni. Mindig történik valami: míg az egyik alszik, a másik megébred, a harmadikat már kivittem, de már be kell hozni. Ez az időszak nem a pihenésről szól, de mi ezt szerettük volna, készültünk rá. Egyszerűen össze kell kapjam magam, élem a napokat, megélem a pillanatokat, és majd pihenek, ha ötévesek lesznek” – mondta viccelődve Rúzsa Magdi.

Exit mobile version