Béres Anett Sáfrány Emesével vett részt a szertartáson, amelytől azt remélte, segít megszabadulni a lelki problémáitól, ám ehelyett nem sokkal később az életéért küzdött: hatórás műtétet hajtottak végre rajta az orvosok.
„Általában fél évig, vagy akár kilenc hónapig szokták bent tartani ezeket az eszközöket, nálam azonban a keskeny lábfejem miatt úgy döntöttek az orvosok, hogy hamarabb kiveszik. Egy hónap múlva műtenek megint, remélem, utána még könnyebb lesz majd a mozgás…. A csavarok, sajnos, kényelmetlenek, és kézzel is kitapinthatóak. Volt egy dudor a sarkamnál, amiről anyuval azt hittük, hogy csontkinövés, így elkezdtük masszírozni, hátha elmúlik. Persze, nem múlt el, az orvos pedig később azt mondta, ne is strapáljuk magunkat, mert ez a csavar, csak olyan keskeny a lábfejem, hogy kiáll belőle. Ezért is döntöttek a hamarabbi eltávolítása mellett” – mondta Anett.