Az Amerika Kapitányt alakító Chris Evanst választotta idén a világ legszexibb férfijének az amerikai People magazin. „Anyukám nagyon boldog lesz. Mindenre büszke, amit csinálok, de ezzel aztán tényleg dicsekedhet majd” – mondta a színész a lap pénteken standokra kerülő számában.
Egy évvel korábban szintén egy másik Marvel-szuperhőst, a Hangyát megformáló Paul Rudd lett a világ legszexibb férfija a People szerint. Korábban pedig a széria másik sztárja, a Thor bőrébe bújó Chris Hemsworth volt az első a Bosszúállók stábjából, akinek odaítélték a titulust. A magazin először 1985-ben nevezte meg, hogy szerinte ki a legszexibb férfi a világon; akkor Mel Gibsonra esett a választás.
A 41 éves Evans első filmszerepeit a 2000-es évek elején kapta, majd 2005-ben és 2007-ben két filmben is már szuperhőst alakított; ő volt Johnny Storm, vagyis a Fantasztikus Négyes Fáklyája, de az igazi nagy áttörést az hozta neki, amikor magára öltötte Amerika Kapitány sávos-csillagos jelmezét. Csaknem egy évtizeden át, 10 filmben alakította ő a karaktert, melynek a Bosszúállók: Végjátékban mondott búcsút. Amerika kapitányt követően ő lett Buzz Lightyear hangja a Lightyear című animációs film eredeti változatában.
A People magazinnak azt mondta, pályafutása legnagyobb eredményének jelenleg azt tekinti, hogy mostanra sikerült olyan biztonságot teremtenie magának, hogy már nem kell padlóig nyomnia a gázt. Arról is beszélt, hogy szeretne megnősülni és családot alapítani, viszont a magánéletét nem szeretné kiteregetni. „Bizonyos dolgokat az ember szeretne megtartani magának, a családjának és a barátainak” – fogalmazott Evans.
A legszexibb férfi címről azt mondta, hogy ez olyasmi, amire akkor is emlékezni fog, amikor már öreg és ráncos lesz, és szerencsésnek érzi magát.
(via MTI)