Forrnak az indulatok és érzelmek a villában. A ValóVilág11 mai összefoglalójának beharangozójából kiderül, az egyre szövevényesebb szerelmi szálak nyomán VV Melina konfliktusokra számít, miközben VV Anita kijelentette, hogy köszöni szépen, de nem kér a levetett holmikból. VV Piros közben vallomást tesz arról, hogy bizony megnézte valakinek a méreteit, de amúgy nem volt semmi. Hogy pontosan mire utalnak a lányok, nem lehet tudni, de tény, hogy a villalakók közti dinamikát az elmúlt napokban jelentősen megkavarta a VV Barnára összpontosuló figyelem, a lányok ugyanis úgy tűnik, bomlanak érte ezt a férfi ki is használja.
Első este VV Barna saját bevallása szerint csupán három óra eltelte után, máris összefeküdt VV Renivel, de a férfit VV Piros egyből elcsábította, mihelyt belépett a villába. Néhány nappal később azonban VV Barna már VV Anitával lejtett szexi táncot úgy, hogy közben UV festék borította a testüket, de VV Barna már VV Melinának is jelezte, hogy beleharapna a fenekébe.
Hogy a villában milyen konfliktusok robbantak ki az elmúlt napokban, kiderül ma este VV11 összefoglalójából, mely 22 órától tekinthető meg az RTL KETTŐ-n.