nlc.hu
TV-sztárok

Szilágyi Liliána az elmúlt egy év nehézségeiről

Szilágyi Liliána: „Bárcsak élhetném az átlag huszonévesek életét”

Az elmúlt évek nehézségeiről és boldog pillanatairól mesélt a lapnak.

Szilágyi Liliána két és fél éve alkot párt Zsomborral, azonban ismeretségük a gyermekkorukra nyúlik vissza. „11 éves korom óta szerelemben vagyunk, mindig is az életem része volt. Eleinte furcsa volt számomra az általa képviselt gyengédség, 13-14 éves koromban hozott virágot, verseket írt, gitározott nekem – ezt a klasszikus udvarló, lovag viselkedést akkor még nem tudtam befogadni…” – nyilatkozta Szilágyi Liliána. 

Hozzátette, mindig vágyott arra, hogy egyenlő félként legyen benne egy kapcsolatban. „Zsombor megmutatta nekem, hogy mellette lehetek és tudok nő lenni, gyengéd lenni, tudok rá számítani. Elég karakán személyiség vagyok, nem érzem, hogy védelemre szorulnék, de egymás szeretetéből és az erős érzelmi kapcsolódásból fakadóan nagyon figyelünk egymás rezdüléseire. Sokat tanultam mellette arról, ki vagyok valójában mint nő és mint ember” – mondta el Liliána.

Szilágyi Liliána

Fotó: Birton Szabolcs

Szilágyi Liliána komoly felelősséget visel azzal, hogy nyilvánosan beszél tapasztalatairól, üzenete rengeteg hasonló problémával küzdő emberhez jutott el. A felelősség azonban gyakran teher is a fiatal nő számára. „Vannak napok, amikor annyira fáradt vagyok lelkileg, hogy néha vágyom rá, hogy bárcsak élhetném az átlag huszonévesek életét. De úgy érzem, felelősséggel tartozom, hogy ha megvan az erőm hozzá, beszéljek róla és vigyem végig ezt a folyamatot.”

Szilágyi Liliána arról is beszélt az InStyle-nak, hogy emberi kapcsolataiban milyen árat fizetett őszintesége miatt. „Nagyon sok, barátinak mondott kapcsolatom egyszer csak eltűnt. Ezzel számoltam, és senkire nem haragszom emiatt, megértem mindenki döntését. Ami viszont nagyon pozitív meglepetés volt, hogy olyan emberek kerültek be az életembe, vagy álltak mellém teljes vállszélességgel, akikről nem is gondoltam volna. Kevesebb, de sokkal minőségibb baráti kapcsolatom lett” – mondta el Liliána.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top