Pogány Judit volt Alföldi Róbert Főszerepben című műsorának vendége pár nappal ezelőtt. Mesélt többek között a karrierjéről, magánéletéről és az elmúlt évek nehézségeiről is. Szóba jött, hogy ki áll hozzá legközelebb és ki az, akire bármikor, bármiben számíthat – szemlézte a story.hu.
„Előfordul, hogy foglalkoznak velem, és szoktam is hagyni. A Mácsai Pali állandóan vigyáz rám. Például a pandémia alatt volt olyan szerepem, amire beugrottak helyettem, nehogy baj legyen. Ugye divatba jött, hogy élő előadást online közvetítenek, én oda se járhattam be. Egy olyan napon viszont, amikor senki nem volt bent a társulatból, a Pali berendelt, és felvettük az Anyám tyúkja 1-be és 2-be mondott verseimet. Sajnos csak a szólókat. Amiket, mondjuk, a Gálffi Lacival kettesben mondtunk, azokból kimaradtam” – ecsetelte a 78 éves művésznő.